Magyarországon is elérhető a Revolut Junior

Az új szolgáltatás egy kifejezetten 7-17 éves korú gyerekek számára kifejlesztett pénzmenedzsment alkalmazás, ahol a számlákat a szülő vagy a gondozó felügyeli.

A több mint tízmillió ügyféllel rendelkező Revolut kedden bevezette Magyarországon a Revolut Juniort, a 7-17 éves gyerekek, illetve szüleik számára kifejlesztett pénzmenedzsment alkalmazást.

Hirdetés

Az új alkalmazással a vállalat azt szeretné elérni, hogy a gyerekek már fiatalon elsajátíthassák a tudatos pénzhasználatot, a Revolut Juniorral pedig ezt biztonságos módon, szüleik útmutatásai alapján tehetik meg. Az applikációban a gyerekek számára csak a Revolutot már eleve használó szülő vagy törvényes gondviselő regisztrálhat fiókot egy gyermeknek.

A termék három fő elemből áll:

  1. az új Revolut Junior appból, egy kifejezetten gyerekeknek tervezett alkalmazásból, amelyben a gyerekek ellenőrizhetik egyenlegüket és tranzakcióikkal kapcsolatos értesítéseket kaphatnak
  2. a meglévő Revolut alkalmazás egyedi kialakítású szekciójából, amely lehetővé teszi a szülőknek és gondozóknak, hogy kezeljék gyermekeik költéseit
  3. egy kifejezetten gyerekeknek szánt Revolut Junior bankkártyából

Saját, meglévő Revolut-számlájuk segítségével a szülők egyetlen, biztonságos helyről képesek kezelni gyermekeik zsebpénzét, illetve az egész családi kasszát is. Saját számlájukról azonnal, és közvetlenül utalhatnak át pénzt a gyermekek fiókjára, de rálátásuk van a gyerekek egyenlegeire és a tranzakcióikra is. A szülők értesítéseket is kaphatnak gyermekeik kiadásairól, a Revolut Junior emellett olyan biztonsági beállításokat tartalmaz, amelyek lehetővé teszik a szülők számára, hogy ellenőrizzék a kártya-, és tranzakciós funkciókat, például az online fizetéseket is.

Az év során várhatóan bevezetésre kerülő, tervezett új funkciók közé tartoznak, hogy a szülők rendszeres zsebpénzt, kiadási korlátokat, illetve különböző pénzügyi feladatokat és a célokat, megtakarítási lehetőségeket, valamint részletes költési statisztikákat állíthatnak majd be gyermekeik számára, amelyek segítenek elsajátítani számukra a pénzügyi tudatosságot. Minden egyes funkciót úgy alakítottak ki, hogy az a szülőket és gyermekeket egyaránt bevonja, így elősegítse a folyamatos párbeszédet a családban.

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:

Azóta történt

Előzmények