Hirdetés

Idén is lesz magyar program a rendszergazdák világnapján

Immár tizenhatodik éve tekintünk július utolsó péntekjére a rendszergazdák megbecsülésének világnapjaként, itthon szervezetten pedig hatodik alkalommal ünnepelhetnek együtt a magyar szakemberek. A HWSW és a HUP idén is a margitszigeti Holdudvarba hívja össze a rendszergazda-közösséget, július 31-én.

Hirdetés

A SYSADMINDAY a korábbi évekhez hasonlóan színes és szórakoztató programokkal várja az érdeklődőket, a kora délutántól kezdődő eseményre könnyed szakmai előadásokkal, sörrel, virslivel és számos nyereményjátékkal készülnek a szervezők; a kvízen és a tombolán értékes ajándékokat, többek között teljes képzéseket lehet majd nyerni. Már-már hagyomány, hogy a rendezvény előadásait standup comedy koronázza meg, így ez most sem lesz másként: idén Hadházi László fogja szórakoztatni a résztvevőket.

A SYSADMINDAY programja a rendezvény weboldalán érhető el, ugyanitt lehet regisztrálni is. A hangulatról a tavalyi rendezvény kedvcsináló videója tanúskodik:

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények