Rekordforgalom a Montanánál

A Montana Zrt. az egy évvel korábbi adatokhoz képest közel egyharmadával – 32,6 százalékkal – növelte forgalmát az idei első negyedévében. A társaság konszolidált árbevétele 1,017 milliárd forint volt, 250 millió forinttal több, mint 2005 első negyedévében.

Sikeresnek ítéli az önálló szoftverfejlesztést a Montana. A MonDoc System Microsoft-alapú iratkezelő éves növekedési rátája 15 százalékos volt tavaly, az idei adatok pedig azt mutatják, hogy az alkalmazás értékesítéséből származó bevétel a tavalyi 250 millióról idén közel 700 millió forintra nő. Jelenleg párhuzamosan kilenc MonDoc System projekt építésén dolgoznak, és megkezdődött a szövegbányászat területén az Infovadász szoftver fejlesztése is, amelyre a cég által vezetett konzorcium tavaly 400 millió forintot meghaladó kutatás-fejlesztési támogatást kapott.

Az eszköz- és hálózati támogatást nyújtó Montana Quality Support szolgáltatásból származó árbevétel 28 százalékkal nőtt, míg 34 százalékkal emelkedett a hardver- és szoftvereszközök értékesítésének volumene is. A társaság közleménye szerint a leányvállalatok, a Noreg és a BSIS szintén hasonló növekedést mutatnak.

A társaság rövid távú előrejelzése változatlan vagy még nagyobb mértékű növekedéssel számol. Az áprilisi gyorsjelentésben félmilliárd forint feletti forgalom szerepel, ezzel 2006 első négy hónapjának teljesítménye megközelíti a teljes 2005-ös év bevétel felét – áll a Montana közleményében.

Azóta történt

Előzmények