Rekordévet zárt a Simple

Egyre többször és többet vásárolunk az alkalmazáson keresztül, a SimplePay fizetési rendszer is szépen gyarapodik.

Továbbra is növekedési pályán az OTP Mobil, a tavalyi évben a Simple alkalmazáson átfolyó tranzakciók összértéke meghaladta az egymilliárd forintot. 2017 első negyedéve pedig félmilliárd felett zárt, ami további bővülést prognosztizál. Tavaly az őszi negyedév volt a legerősebb, 425 millió forinttal. A volumen mellett a tranzakciók száma is szépen alakult 2016-ban, 416 ezer alkalommal költöttek a felhasználók az alkalmazáson keresztül.

A legnépszerűbb funkció a parkolás, ezt havonta átlag 50 000 tranzakcióval éri el a Simple. Tavaly 128 milliós forgalmat produkált. Idén három hónap alatt már 90 milliónál járnak, ami a tavalyi év hasonló időszakához képest négyszeres növekedést jelent. Az év elejét viszont az autópálya matricák tolták meg, az alkalmazáson keresztül vásárlók 30 százalékban megyei matricát vesznek, országos évest 2 százalék választ, a havi útdíj 18 százalékos részesedéssel bír, a fennmaradó 50 százalék mind heti matrica.


[+]

A SimplePay fizetési megoldás indulása óta (2015 novemberében a tesztek kezdődtek, 2016 januárban pedig a hivatalos start történt meg) 19 milliárdos forgalmat kezelt, mostanra 1700 partnerrel és 2400 bekötött webshoppal rendelkezik. A PayU kivonulása komoly kezdőlökést adott, de azóta megduplázták partnereik számát.

Európai viszonylatban egyre kisebb a magyar lemaradás, a teljes népességet tekintve az EU-ban 43 százalék vásárol átlagosan online, ez hazánkban 36 százalék. A növekedés üteme Magyarországon nagyobb, 20 százalék az uniós 13,3 százalékos bővüléshez képest.

Az újfajta fizetési megoldások terjedését lassítja, hogy az Apple zárt rendszerben gondolkodik és eltérő megoldást használ az NFC-re mint a Google az Androiddal, erre áthidaló megoldást jelent a QR kód, ami bár technológiáját tekintve elmarad az NFC-től, azonban platformtól függetlenül használható.

Előzmények