Rekordárbevétel az Albacompnál

Hirdetés

Az idén 20 éves Albacomp Rt. az elmúlt évben 15,2 milliárd forintos árbevételt és 220 millió forintos adózott eredményt ért el. A társaság 2004-ben a PC-, noteszgép- és szerverpiacon egyaránt növelte eladásait: több mint 34 ezer számítógépet értékesített, ebből több mint 11 ezret exportált az EU-ba.

„Minden szempontból sikeres év áll mögöttünk” – kommentálta a bejelentést Laufer Tamás, az Albacomp Rt. vezérigazgatója. „2004-ben összeszerelő üzemünkben elkészült a 200 ezredik számítógép, az Európai Unióban folyamatosan növekszik az értékesítési volumenünk, itthon pedig megerősödött a szolgáltatási terület. Célkitűzéseinket teljesítettük, sőt túl is szárnyaltuk” – mondta.

A részvénytársaság az elmúlt év során 34 000 számítógépet értékesített: 11 600 darabot az Európai Unióban, 22 400 darabot pedig hazánkban. Magyarországon 15 100 PC-t és közel 7300 noteszgépet – kétszer annyit, mint egy évvel korábban – adott el a cég. E számok szerint az Albacomp a PC-k piacán 5,8 százalékos, a notebookok piacán pedig 8,2 százalékos részesedést tudhat magáénak.

A regionális terjeszkedés mellett a társaság idei tervei között szerepel a profitabilitás javítása és a forgalom 10 százalék körüli növelése. A hazai notebookpiacon 10 százalékos részesedés elérését tűzte ki és a személyi számítógépek piacán is növelné befolyását a székesfehérvári PC-gyártó.

Azóta történt

Előzmények