Az okostelefonok felzabálják a magyar férfiak magánéletét

A magyar munkavállalók több mint 70 százalékának van internet-hozzáférése a munkahelyén, egyharmaduk pedig rendelkezik saját okostelefonnal, amelyen bármikor meg tudja nézni az e-mailjeit – derül ki a Randstad Workmonitor friss felméréséből. Az elektronikus kapcsolattartás terjedése a munka és a magánélet közötti határ elmosódásához vezethet: az összes magyar válaszadó 88 százaléka a munkaidején kívül is kap hivatalos e-maileket és hívásokat, 74 százalékukat pedig a szabadságuk alatt is keresik hasonló ügyekben.

Magyarországon különösen a férfiak számára nehéz a szakmai és a magánélet szétválasztása: míg az erősebb nem képviselőinek 63 százaléka foglalkozik a munkájával a szabadidejében is, a nőknek csak 57 százaléka hajlandó erre. Igaz, a férfiaktól gyakrabban várják el, hogy folyamatosan elérhetőek legyenek: 44 százalékuknak kell azonnal reagálnia a megkeresésekre, míg a nőknek csak 30 százaléka nyilatkozott így. Részben ezzel állhat összefüggésben az, hogy a férfiaknak nagyobb arányban biztosítanak okostelefont a munkáltatók, ugyanakkor a munkahelyi internetelérés tekintetében már a nőknek van előnyük Magyarországon.

Túlterheltséggel jár az információdömping?

A nemzetközi felmérés alapján az internet-penetráció és az okostelefonok számának növekedésével párhuzamosan egyre több információ árasztja el a munkavállalókat, és ez néhol már a hatékonyság csökkenéséhez vezet. Az ázsiai országokban élők többsége úgy érzi, azonnal reagálnia kell az e-mailekre és telefonokra, ha nem akarja elveszíteni a fonalat, és például az indiaiak háromnegyede mondta, hogy naponta több információt kap, mint amennyit fel tud dolgozni.

Randstad

„Magyarországon egyelőre ez nem jellemző: a többség még tudja kezelni az információáradatot, és csak a megkérdezettek 16 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a folyamatosan érkező hívások és e-mailek megzavarják a munkáját. 35 százalék válaszolta, hogy időnként szándékosan figyelmen kívül hagyja a beérkező üzeneteket, a többség azonban nem tartja fontosnak, hogy azonnal reagáljon a megkeresésekre” – magyarázta az eredményeket Varga Balázs, a Randstad Hungary marketing- és PR-vezetője.

A világ minden részén egyetértenek a munkavállalók abban, hogy a személyes kapcsolattartás fontosabb az e-mailen és a telefonon váltott üzeneteknél, ennek megfelelően szinte mindenhol elutasítják ezek fogadását az üzleti találkozókon. A nemzetközi összehasonlítás szerint a magyarok különösen tiszteletben tartják ezt. „A magyaroknak mindössze 8,5 százaléka mondta, hogy személyes megbeszéléseken is válaszol a hívásokra, míg például Kínában a megkérdezettek csaknem fele szokott telefonálni, e-mailezni az üzleti találkozókon, annak ellenére, hogy a többséget ott is zavarja” – mondta Varga Balázs.

A felmérés hátteréről

A Randstad Workmonitor egy 32 országra kiterjedő felmérés, amely elsősorban a munkavállalói attitűdöket vizsgálja. A negyedévente végzett kutatás a globális és helyi trendek mellett egy-egy speciális témakört is vizsgál. A 2012. január 20. és február 14. között felvett kérdéssor többek között a személyes és elektronikus kapcsolattartási formák jellemzőit, valamint a munka és a magánélet összefonódását vizsgálta. A felmérés során Magyarországon összesen 3645, legalább heti 24 órában fizetett alkalmazottként dolgozó, 18-65 éves munkavállaló válaszolt a kérdésekre.

Azóta történt

Előzmények