Profitcsökkenésre számít az Infineon

Hirdetés

Európa második legnagyobb félvezetőgyártója, a német Infineon Technologies AG négyszeresére, 142 millió euróra növelte nettó nyereségét tavaly októberben kezdődött üzleti éve első negyedében, ez azonban egy egyszeri 118 millió eurós licencbevételnek köszönhető, és a cég a második negyedévben a félvezetők iránti kereslet visszaesése közepette a profit csökkenésére számít. Az EBIT-eredmény az első negyedévben a duplájára nőtt, de az árbevétel 9 százalékkal, 1,82 milliárd euróra csökkent. A cég január 12-én már figyelmeztetett arra, hogy az első negyedéves nyeresége és árbevétele elmarad a várakozásoktól a kereslet stagnálása miatt, aminek hatását csak tovább rontja a dollár gyengesége, így részvénye azóta 4 százalékot, tegnap pedig további 1,7 százalékot esett.

A januárban kezdődött második negyedévben várhatóan tovább csökken a nyereség és az árbevétel is – közölte az Infineon –, mivel vállalati ügyfeleik korábban feltöltötték készleteiket, és a kereslet romlásával az értékesítési árak is visszaesnek. A feltételek kedvezőtlenebbé válása elsősorban a mobilkészülékekbe és intelligens kártyákba való chipek gyártását érinti, ezért ebben az üzletágban kénytelenek visszafogni a termelést. Az ugyancsak gyengélkedő száloptikai üzletágban, amelynek tervezett eladása meghiúsult, elkerülhetetlen lesz a szerkezeti átalakítás, ami ugyancsak meg fogja terhelni mérlegeiket az elkövetkező időszakban. A cég mindezek miatt a folyó üzleti évben a korábban tervezettnél 200 millió euróval nagyobb költségcsökkentésre kényszerül. A most közzétett figyelmeztetés csak néhány nappal követi az európai piacvezető svájci STMicroelectronics NV által kiadott profit warningot. A globális chippiac elemzők szerint idén csak mintegy 5 százalékkal bővül a tavalyi 24 százalék után.

Azóta történt

Előzmények