Hirdetés

Milliárdos csalás gyanúja egy szegedi informatikai cégnél

Hirdetés

Büntetőeljárást indított az FBI-nál is egy szegedi informatikai cég a társaság egyik tulajdonosa ellen, aki a menedzsment állítása szerint létfontosságú iratokat semmisített meg az utolsó munkanapján – írja a delmagyar.hu riportjában Szabó C. Szilárd a Polygon Informatikai Fejlesztő és Tanácsadó Kft. honlapján május vége óta olvasható tájékoztató alapján.

polygon

Mivel a honlapon olvasható közleményen kívül a társaság nem ad ki információt a történtekről – az ügyvezető az újságíró megkeresésére azt válaszolta, hogy „minden hamis vagy félreértésre, esetleges pánikkeltésre törekvő sajtóközleményt elutasítunk. Bárminemű valótlan állításra azonnali jogi válaszokat adunk.”, emellett pedig senki sem kívánt nyilatkozni az ügyben – a lap munkatársa a publikus információk alapján foglalta össze az 1990-ben Gál György és társai által alapított vállalkozás történetét.

Tiltólistán

Ebből kiderül, hogy a Polygon idővel az IBM legnagyobb magyarországi üzleti partnerévé vált, jelentős bevétele volt szerverüzemeltetésből, hardverforgalmazásból, különleges szoftverek, bankok és bankkártyák informatikai rendszerének fejlesztéséből. A fellelhető adatok szerint jól ment a cégnek, az ezredfordulón a Kálvária sugárúton székházat is építtettek. A vállalkozás komoly beszállítója lett a szegedi egyetemnek, amellyel pár éve közösen fejlesztett ki vállalati szuperportált. (Ez a viszony a történtek után jelentősen megváltozott, ugyanis Majó Zoltán, a Szegedi Tudományegyetem gazdasági és műszaki főigazgatója néhány napja az intézmény szállítói, vevői tartozásának konszolidációja érdekében azonnali intézkedésként elrendelte, hogy 2013. december 31-éig az egyetemi vezetők közül senki sem kötelezheti el magát, senki sem köthet szerződést a Polygon Kft.-vel, mert a cég „szolgáltatás teljesítése ellehetetlenült”.)

A részletes beszámoló a delmagyar.hu oldalán olvasható.

Előzmények