Vallási tilalom sújtja a Pokémon Gót

A fundamentalisták észjárása érthető, de elfogadhatónak aligha tekinthető.

A pár napja Magyarországra is megérkezett Pokémon Go nemcsak hatalmas üzleti siker a Nintendo számára, hanem komoly indulatokat is kiváltott – tegnap magam is nekimentem (szerencsére csak gyalogosan) két fiúnak, akik egy irodaház előtt teljesen belefeledkeztek a játékba, és fogalmuk sem volt arról, hogy a való világban mi történik körülöttük.

Hirdetés

És ahogy az várható volt, a különféle kultúrák és országok különféle módon reagáltak az új világőrületre. Az egyik friss hír, hogy a nyugati játékokat amúgy sem igazán kedvelő Szaúd-Arábiában a főbb vallási vezetők új muníciót találtak arra, hogy kárhoztassák ezeket a szoftvereket, illetve az általuk mögé látott ideológiát.

A fellépésük nem új, ugyanis már a Pokemon Card Game ellen is hadakoztak, azt mondván, hogy az egyrészt a tiltott szerencsejátékot, másrészt az iszlám által tiltott képábrázolást népszerűsítette. Ám most helyi lapok tudósítása szerint az egyik legfontosabb vallási vezető arról beszélt, hogy a Pokémon Go olyan, az iszlámmal össze nem egyeztethető elemeket tartalmaz, melyek miatt fatvát adtak ki róla (igazából megújítják a korábbi, a Card Game ellen meghirdetett tiltást).

A legfontosabb kifogásuk, hogy a játék tartalmazza a darwini evolúciós elmélet alapjait – pontosabban: az „evolúció” szó a játékban gyakran előfordul, valamint a lények átformálódnak, és ez Saleh al-Fozan sejk szerint eretnekség – épp úgy, ahogy a fundamentalista keresztények szerint is elvetendő az evolúció elmélete. De kárhoztatják a hatágú keresztet is, illetve minden egyéb keresztformát is, mivel az előbbi Izraelre, az utóbbi a kereszténységre utal.

A szaúdi vallástudósok nincsenek egyedül ezzel a véleményükkel, a játékkal kapcsolatban hasonló viták zajlanak az arab világ több államában is.

Ne felejtsük: a Pokémon Go játékról van szó.

Ezek a viták kísértetiesen hasonlóak azokhoz, amelyek annak idején a Harry Potterről zajlottak a keresztény kultúrájú országokban.

Azóta történt

Előzmények