Nyomtatott pisztoly miatt áll bíróság előtt egy londoni diák

A 26 éves vádlott, Tendai Muswere egy szerdai tárgyaláson elismerte, hogy egy 3D-s nyomtatóval egy lőfegyvert, egy pisztolyt készített – számolt be arról az eljárásról a The Guardian, mely a maga nemében az első Nagy-Britanniában.

Muswere otthonában a rendőrök 2017-ben kábítószerrel való visszaélés (cannabis birtoklás és termelés) miatt tartottak házkutatást, és ekkor találtak rá több olyan nyomtatott alkatrészre, melyből egy emberélet kioltására alkalmas pisztoly rakható össze. A fegyvertartási engedéllyel nem rendelkező gyanúsított azzal védekezett, hogy a fegyver csak egy működésképtelen kellék egy egyetemi filmes projekthez, de azt nem tudta megmondani melyik filmről is van szó.

Azt is tagadta, hogy tudomása lett volna arról, hogy működőképes – ám amikor a nyomozók átvizsgálták a számítógépét, a böngészési előzményekből kiderült, hogy Muswere kifejezetten olyan nyomtatási terveket, tanácsokat keresett, amelyekben használható pisztoly nyomtatását mutatják be. Amikor 2018 februárjában a rendőrség egy újabb házkutatást tartott nála, további alkatrészek kerültek elő.

A nyomozók közölték, hogy széles körben nem lehet elterjedt a módszer, így az ilyen fegyverek sem, mivel előállításukhoz nem elegendő egy letöltött tervrajz meg egy 3D-s nyomtató. Ugyanakkor egyre nagyobb fejfájást okoznak a lehetséges gondok a hatóságok számára, ugyanis meglehetősen nehéz felderíteni azt, hogy kik készítenek – egyre könnyebben és egyszerűbben – ilyen pisztolyokat.

Hirdetés

Előzmények