Petíció: ne kelljen valódi nevet használni a Facebookon

A Facebook hiteles személyazonosság irányelve ellen tett közzé nyílt levelet a Névtelen Koalíció, sérelmezve a közösségi oldal azon gyakorlatát, hogy akárki feljelenthet bárkit amiatt, hogy szerinte nem a valódi nevét használja a szolgáltatás igénybe vétele során.

Hirdetés

Arra szólítják fel a Facebookot, hogy változtasson a rendszeren, „egyenlő bánásmódot és védelmet biztosítson mindazok számára, akik használják”. A szervezet problémásnak találja, hogy a regisztrációkor nem szükséges semmilyen dokumentum bemutatása a valódi névvel, azonban ha egy másik felhasználó visszaélést jelent be akár bizonyítékok nélkül, az inkriminált profil tulajdonosának kell igazolnia kilétét.

„Ez az eljárás komoly veszélybe sodorhatja azokat a felhasználókat, akik a biztonságuk megőrzése, vagy a magánszférájuk védelme céljából nem a bejegyzett nevüket használják. Néhány esetben, mikor a felhasználók állam által kibocsátott azonosítót küldtek be, a Facebook saját irányelvei alapján a bejegyzett névvel állította vissza a fiókokat, így kitéve ezeket az embereket a bántalmazó volt élettársaknak, politikai célú támadásoknak és fizikai erőszakkal való fenyegetésnek” – áll a levélben.

A Névtelen Koalíció javaslatokat is megfogalmaz az irányelv-változtatásokkal kapcsolatban:

  • Adott körülmények esetén engedélyezze az álnevek és nem bejegyzett nevek használatát az oldalon, beleértve, de nem korlátozva az olyan helyzetekre is, amelyekben a mindennapokban használt név a felhasználót veszélyeztetné (a civil társadalommal egyeztettek alapján), vagy olyan helyzetekben, amelyekben a helyi szabályozás alapján lehetővé kell tenni az álnevek használatát.
  • Az olyan felhasználók számára, akik a valódi név használatával kapcsolatos visszaélést jelentenek, írja elő, hogy bizonyítékkal támasszák alá állításukat. Ez lehet írásos formában, feleletválasztós kérdések megválaszolása révén, vagy valamilyen alternatív dokumentáció beküldésével.
  • Ajánljuk egy olyan compliance [megfelelési] ejlárás létrehozását, amelyen keresztül a felhasználók állam által kibocsátott azonosító nélkül igazolhatják a személyazonosságukat. Ez lehet írásos bizonyíték biztosítása, feleletválasztós kérdések megválaszolása, vagy alternatív dokumentáció beküldése pl. blogra, vagy más, ugyanazzal az identitással használt platformokra mutató linkek beküldésével.
  • Legyenek megosztva a felhasználókkal a személyazonosításra szolgáló információ feltöltésének folyamatáról szóló technikai részletek és dokumentáció, így például az, hogy hogyan, mennyi ideig és ki fér hozzá az információhoz. Biztosítsa a felhasználók számára, hogy ezeket az információkat PGP-vel, vagy más általánosan használt titkosított kommunikációs csatornán küldhessék be, ezzel védve személyazonosító adataikat az eljárás során.
  • Biztosítson jól megalapozott fellebbezési eljárást azok számára, akiket kizártak a fiókjaikból. Ez állhat abból, hogy újravizsgáltathatják ügyüket, másfajta bizonyítékokat küldhetnek be, és beszélhetnek egy valódi Facebook alkalmazottal, különösen olyan esetekben, amikor a személyek biztonsága veszélyeztetett.

A szervezet kezdeményezéséhez online regisztrációval lehet csatlakozni ezen a linken. Hírünk megjelenéséig 2543 aláíró támogatta a petíciót.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények