Pártot alapítottak a fájlcserélők

Hirdetés

Új politikai párt szerveződik Svédországban, a Piratpartiet (Kalózpárt) tagjait azonban nem világnézeti hasonszőrűség, hanem a szerzői jogok elleni közös fellépés vágya hozta össze. A provokatív csoport célja az internetes fájlcsere dekriminalizálása és általában a szerzői jog intézményének eltörlése. Rickard Falkvinge pártvezér – amikor január 1-jén elindította a mozgalom honlapját – maga sem gondolta, hogy ilyen rövid idő alatt sikerül összegyűjteni a pártalakításhoz szükséges 1500 aláírást: már keddre több mint 4700 szignó érkezett. Ez, mivel személyes adatokat is meg kellett adni, bizony nem kis teljesítmény. Nem véletlen, hogy Falkvinge ma már kifejezetten optimista, nem csak indulni akar az őszi parlamenti választásokon, de biztos benne, hogy átlépik a bejutáshoz szükséges négyszázalékos küszöböt.

A pártvezér szerint az internet egyszerűen kihúzta a talajt azoknak a vállalatoknak a lába alól, amelyek korábban az információ terjesztéséből éltek, mert ma már az emberek az információ birtokosai. Ezek a cégek – politikai támogatással – „ma mindent megtesznek azért, hogy a létüket fenyegető dolgokat kriminalizálják” – mondja Falkvinge, aki szerint a választásokon kifejezett előny lesz az, hogy pártja egy ügyre fókuszál.

Svédországban júliusban lépett életbe az a törvényt, amely jogvédett anyagok internetes letöltését is bűntettnek minősíti. Az Európában szigorúnak számító szabályozás az amerikai médialobbi nyomására hozták meg, amely régóta kifogásolta, hogy a széles sávú hozzáférések számát tekintve a kontinens élbolyába tartozó országban elnéző az állam a kalózkodással szemben. Falkvinge becslése szerint Svédország 9 millió lakosából egymillió aktív fájlcserélő.

  • Kapcsolódó cégek:

Azóta történt

Előzmények