Jobb volt tavaly a Pannon, mint most a Telenor

A Pannon nevet májusban lecserélő Telenor Magyarország ma publikálta 2010. második negyedéves számait. Az egy évvel korábbi adatokkal összevetve az árbevétel közel 7 százalékkal, 41,4 milliárd forintra, az EBITDA pedig 6 százalékkal, 17,4 milliárd forintra csökkent. A mobilszolgáltató szerint a két fő pénzügyi mutató romlása „még mindig a recesszió hatását tükrözi”, de a forgalom visszaeséséhez a hívásvégződtetési díjak 2010. januári csökkentése is hozzájárult. A mobilinternet értékesítési árbevételének növekedése részben ellensúlyozta a nem beszédcélú forgalom, például a prémium szolgáltatások és az SMS-árbevétel csökkenését – áll a cég közleményében.

Az előfizetések száma 28 ezerrel, 3,554 millióra csökkent a negyedév végére. A legnagyobb visszaesés a publikus feltöltőkártyás ügyfelek szegmensében történt. A Telenor (használt kártyák száma alapján számított) negyedév végi piaci részesedése 32,9% volt, ami enyhe csökkenés 2010 első negyedévéhez képest. A 2010. júniusi 27,0%-os részesedésével az operátor a második helyen áll a hazai mobilinternetes piacon.

Az egyéni előfizetőktől származó alacsonyabb árbevétel miatt az EBITDA egyszeri tételek levonása előtti nominális összege 1,1 milliárd forinttal csökkent 2009 második negyedévével összehasonlítva, az EBITDA-ráta (42%) ugyanakkor enyhén javult. A Telenor a negyedév során 2,99 milliárd forintot fordított beruházásokra – ez az összeg 17 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól –, javarészt a széles sávú mobilinternetes infrastruktúra fejlesztésére. A társaság egy előfizetésre jutó, forintban számított átlagos havi árbevétele („blended ARPU” index) 6 százalékkal emelkedett 2010 első negyedéve óta, leginkább a szezonalitásnak köszönhetően.

„A recesszió továbbra is érezhető, és visszafogja az egyéni ügyfelek költését” – nyilatkozta Anders Jensen, a Telenor Magyarország vezérigazgatója, aki szerint a negyedév során bevezetett újdonságok, valamint a jó EBITDA-ráta megfelelő alapot teremtenek a cég számára a növekedéshez, amint beindul a gazdaság fellendülése.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények