Pakisztán az egész világon lekapcsolta a YouTube-ot

Mint tegnap hírt adtunk róla, a pakisztáni kormány elrendelte, hogy az ország internetszolgáltatói tiltsák le a hozzáférést a YouTube weboldalához, mivel véleményük szerint az iszlám érzékenységét sértő anyagok találhatóak annak adatbázisában. A pakisztáni szolgáltatók engedelmeskedtek is a kormányrendeletnek vasárnap, ám e lépésnek nem várt következménye lett: néhány órára szinte az egész világon elérhetetlenné vált a Google tulajdonában lévő videomegosztó.

A váratlanul fellépett probléma a szakértők szerint az internet egy, már rég ismert sebezhetőségére irányította rá a figyelmet. Feltehetően az történt, hogy a pakisztáni szolgáltatók a YouTube internetes címére érkező kéréseket egy „fekete lyukba” továbbították, ahol a kérést megsemmisítették, s hibaüzenetet küldtek a felhasználónak. Ez viszont azt eredményezte, hogy az ő gépeiken át vezetett a leggyorsabb internetes út a YouTube-hoz, így az adott időszakban a világ összes YouTube-kérésének körülbelül kétharmada ide futott be, melyeket ők mind visszautasítottak – jelentette a Renesys, egy internetforgalmat vizsgáló vállalkozás. A kiesést – mely legnagyobb mértékben az ázsiai netezőket érintette – a YouTube üzemeltetői is megerősítették, s a sajtóhoz eljuttatott közleményükben bejelentették, hogy vizsgálják az ügyet, s keresik a megoldást, hogy ilyen eset még egyszer ne fordulhasson elő.

Todd Underwood, a Renesys alelnöke szerint valószínűleg két hiba vezetett a YouTube elérhetetlenségéhez. Az egyik az, hogy a Pakistan Telecom, miután megállapította a YouTube-ra érkező kérések útvonalát a „fekete lyukba”, ezt az utat átadta a számára a nemzetközi hálózathoz kapcsolatot biztosító hálózatszolgáltatónak, a hongkongi PCCW-nek. A második hiba viszont az volt, hogy a PCCW ellenőrzés nélkül elfogadta ezt, a kérés megtagadásához vezető utat, így – mivel a PCCW a világ 20 legnagyobb hálózatszolgáltatójának egyike – a többi nagy szolgáltató is kontroll nélkül használta azt az útvonalat, amely a „fekete lyukba” vezetett. Ennek következtében a pakisztáni hatóságok valójában nem csak a helyi hálózatot, hanem a teljes internetet cenzúrázták.

A PCCW vezetői vizsgálják az ügyet, de kommentálni egyelőre nem akarták a történteket. (A Cnet forrásai szerint, amint kiderült a hiba, azonnal hívták telefonon a többi nagy hálózatszolgáltatót, hogy figyelmeztessék őket.)

Az ilyen, az úgynevezett félreterelésből (misrouting) adódó hibák rendszeresen előfordulnak az interneten – a legutóbbi nagy visszhangot kiváltó, komoly következményekkel járó ilyen eset Törökországban történt 2004-ben –, s ez Underwood szerint az internet jelenlegi működésének komoly megbízhatatlansági és biztonsági kockázati tényezője, ám eleddig semmiféle megoldási terv nem merült még fel. Az ilyen jellegű kiesések eddig nem okoztak komoly kárt, s arra sem igen akadt példa, hogy szándékosan visszaéltek volna ezzel a lehetőséggel, ám mindez csak a szerencsének köszönhető – állítja a szakértő, akinek véleményét a Cnet elemzője, Declan McCullagh is alátámasztja, aki a jelenség alapos körüljárása után szintén a probléma azonnali megoldását sürgeti.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények