A férfi, aki doménnevet lopott

Hirdetés

2009. július 30. mérföldkő az internetes bűncselekmények történetében: ezen a napon tartóztatták le New Jersey-i otthonában Daniel Goncalvest, akit az amerikai hatóságok első ízben vádoltak meg ténylegesen doménnévlopással. A 25 éves férfinek azért kell bíróság elé állnia, mert a nyomozók szerint jogellenesen szerezte meg a p2p.com doménnevet, melyet később 111 ezer amerikai dollárért értékesített az Ebay online piactéren. Korábban számtalan esetben fordult már elő hasonló bűncselekmény (a legismertebb doménnévlopás minden bizonnyal a sex.com webcímhez fűződik), azonban a rendőrség egyetlen esetben sem akadt az elkövető nyomára – egészen mostanáig.

A befektetők, a tolvaj és a kosaras

Az ügyben Goncalves mellett főszerepet játszik egy bizonyos Marc Ostrofsky (jól ismert szereplő a piacon, 1999-ben ő értékesítette a business.com címet mintegy 7 és fél millió dollárért), Albert Angel jogász, Ostrofsky ismerőse (korábbi üzlettársa) és annak felesége, Lesli Angel. Az utóbbi trió 2005-ben közös befektetésként 160 ezer dollárért (közel 30 millió forintért) megvásárolta a p2p.com doménnevet a wisconsini székhelyű Port to Print cégtől. Goncalves ezt követően betört a házaspár e-mail fiókjába, és az ott talált információkat átböngészve megszerezte a Godaddy.com doménregisztrátor alá bejegyzett p2p.com webcímhez tartozó bejelentkezési adatokat. A férfi ezt követően áthelyezte a doménnevet egy másik Goddady fiókra – melyet természetesen álnéven ő birtokolt –, majd megkísérelte eltüntetni a nyomokat, azt a látszatot keltve, mintha ő maga vásárolta volna meg a p2p.com webcímet 1500 dollárért Angeléktől. 2006 őszén Goncalves aukcióra bocsátotta a p2p.com-ot az Ebay felületén, a licit végül 111 ezer dollárnál pihent meg. 2007. február 28-án az amerikai profi kosárlabdaligában sportoló Mark Madsen tulajdonába került a domén, aki mellesleg szintén befektető, és akinek saját állítása szerint fogalma sem volt róla, hogy a p2p.com-ot egy bűnözőtől vásárolta meg.

A regisztrátor


A Godaddy.com a világ egyik legnagyobb doménregisztrátora, a cég jelenleg több mint 30 millió webcímet menedzsel egyszerre, vagyis jó eséllyel többször is előfordulhatott már hasonló eset a múltban. Minden jel arra mutat, hogy a p2p.com webcím valóban átkerült a rendszerben regisztrált egyik fiókról egy másikra, azonban a jelenlegi tulajdonos kiléte ismeretlen – lévén az információkat titkosították. Angelék szerint a Godaddy nem volt hajlandó vizsgálatot indítani az ügyben, sőt a vállalat illetékesei kerek-perec kijelentették: a párnak kellett volna védekeznie a hackerek ellen, a felelősséget így nem tudják és nem is akarják átvállalni. Angelék ugyanakkor belső adatokra hivatkozva váltig állítják, Gonvalves számlájára két korábbi doménnévlopás is felróható a p2p.com eltulajdonítását megelőző pár hétben, a regisztrátornak pedig tudniuk kellett a férfi sötét üzelmeiről.

Albert és Lesli Angel magánakcióba kezdett: válogatott szakemberek segítségével két éven keresztül gyűjtögetett bizonyítékokat Danel Goncalves ellen, míg végre 2007 őszén felkeresték a területileg illetékes hatóságokat a nyomozás megindítása céljából. Pár héttel később polgári pert indítottak a p2p.com domén visszaszerzéséért, mely jelenleg is folyamatban van. Goncalves ellen immáron büntetőeljárás is folyik, a vádlott a 60 ezer dolláros óvadék fejében szabadlábon védekezhet.

Azóta történt

Előzmények