Ötödével növelte forgalmát az Axis

A terveket meghaladó bevétellel zárja a 2004-es évet a 15 éve alakult Axis-csoport: a platformfüggetlen fejlesztésekkel, konzultációval, valamint a Cognos szoftverfejlesztő cég termékeinek hazai forgalmazásával foglalkozó csoport árbevétele a 2004-es üzleti évben várhatóan meghaladta az 1,2 milliárd forintot. Ez húszszázalékos forgalomnövekedést takar 2003-hoz képest.

Hirdetés

Dénes László, az Axis Kft. ügyvezetője szerint sikerük elsősorban a kormányzati és pénzintézeti szektorban elért javulásuknak köszönhető: mindkét területen töretlenül nőtt a Cognos üzleti intelligencia megoldásainak népszerűsége. Mint a cégvezetőtől megtudtuk, a közszolgálati szektorban egyik legnagyobb megrendelőjük az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, amely a költségvetési megszorítások ellenére tavaly is folytatta az egészségügyi finanszírozási rendszer informatikai támogatásának fejlesztését. Ehhez az Axis üzleti intelligenca rendszereket, elemző és jelentéskészítő alkalmazásokat szállít. Hasonló megoldásokat telepítettek tavaly a Foglalkoztatási Hivatalnál, a Legfőbb Ügyészség pedig Sybase-adatbázisrendszereket vásárolt tőlük.

Az ügyvezető elmondása szerint bár valóban egyre nagyobb tudású "dobozos" szoftverek jelennek meg, amelyeknek csak a beállításait kell a vevő igényeihez igazítani, ám ennek ellenére még mindig van számos nagyvállalati megrendelő – például a Matáv vagy a Paksi Atomerőmű –, amelynek egyedi informatikai rendszerekre – köztük vagyongazdálkodási, értékesítésmenedzsment, illetve minőségirányítási megoldásokra – van szüksége. Az ezekben működő szoftveralkalmazásokat az Axis magalakulása óta, 15 év alatt felhalmozott tapasztalatai alapján fejleszti ki. Dénes László becslése szerint egy-egy ilyen speciális termékükben nagyjából kétharmad részt képvisel az adott, a korábbi fejlesztésekből átvett, "standardnak" nevezhető felépítés, és egyharmad részt a konkrét it-rendszer kedvéért, a megrendelő egyedi igénye szerint létrehozott alkalmazás.

A Cognos-szoftverek disztribúciója mellett nem pusztán azért tették le a voksukat – állítja az ügyvezető –, mert ezek a világ vezető üzleti intelligencia programjai, hanem mert sokoldalúságukon túl kifejezetten felhasználóbarát megoldások. A Cognos kínálata teljes körűen lefedi a vállalati, szervezeti folyamatokat a tervezéstől a monitorozáson és az elemzésen át a jelentéskészítésig.

A százszázalékban hazai magánszemélyek tulajdonában lévő, forgalmának hetven százalékát fejlesztési, tanácsadási tevékenységéből, harminc százalékát disztribúcióból elérő Axis-csoport vezetése tavaly ősszel átalakult. A hétfős menedzsmentből négyen távoztak, helyükre fele-fele arányban kívülről, illetve házon belülről "igazoltak" új vezetőket. A vállalkozás irányítói 2005-re a stabilitás megőrzését és a hatékonyság fokozását tűzték ki célul a cégcsoport elé. Az idei évben az árbevétel tízszázalékos növelése mellett az iparágban szokásosnak tekinthető eredményt kívánnak elérni.

Azóta történt