Nyílt forráskódú lett a Facebook hackerképzője

A Capture The Flag platform mostantól elérhető a GitHubon, lehet bővíteni a küldetéseket, ennek az oktatási intézmények is örülhetnek.

A digitális világ új veszélyeket rejt, erre kívánta felhívni a figyelmet 2013-ban a Facebook, amikor elindította a CTF platformot. Az akkori koncepció szerint gyerekekre szabott megoldás a reverse engineering, a webes alkalmazások biztonsága, a titkosítás, illetve a binárisok sebezhetőségének témakörét ölelte fel.

Hirdetés

Nem kizárólag a technikai készségeket akarta fejleszteni a program, a számítástechnikai tudományok mélyebb megismerése mellett egyfajta beugróként tekintettek rá, ami elindíthatja a fiatalokat a biztonsági ipar felé. Azzal, hogy nyílt forráskódúvá tették a teljes kódot, teret engednek a bővítésnek, illetve a nem profitorientált szabad felhasználásnak.

A Facebooknál remélik, hogy az alap- és középfokú oktatási intézmények eddig csak azért maradtak távol a hackerképzés világától, mert annak költségvonzatát nem tudták volna kigazdálkodni, ergo a GitHubra feltöltött forráskód változtat ezen, sőt akár a nonprofit szervezetek is élnek a lehetőséggel és a nagyközönség számára is érdekes, izgalmas küldetéseket találnak ki, amivel a tudatosságot növelik.

Azt azért fontos megjegyezni, hogy a fájlok mögé futtatószervert is kell tenni a csoportos játék élményéhez, ami még mindig kihívást jelenthet az iskoláknak. Viszont lehetőség van a helyi gépen, vagy virtuális környezetben történő futtatásra is, igaz ebben az esetben erősen javallott a csalás ellen védett, a csomag részét képező feladatgyűjteménnyel indítani.

Azóta történt

Előzmények