Hirdetés

Magyar iskoláknak adományozott számítógépeket az Opel

Hirdetés

Az Opel ma bejelentette, hogy mivel a cég szentgotthárdi gyára régóta szoros kapcsolatot ápol a régió oktatási intézményeivel (szakemberei segítségével közreműködik a tanulók gyakorlati tudásának elmélyítésében, adományaival pedig hozzájárul a gyakorlati oktatás magas színvonalának fenntartásához), így újabb akcióra szánták el magukat – legutóbb 2013 decemberében a Szentgotthárdon gyártott, legújabb generációs Opel-motorokból adtak a közép- és felsőfokú, műszaki oktatási intézményeknek.

Most számítógépekkel segítik az iskolákat: a napokban Solt Tamás gyárigazgató és a szentgotthárdi Opel gyár vezetése 180 számítógépet adott át tíz, régióbeli oktatási intézmény vezetőjének.

Azóta történt

Előzmények

  • Élményalapú programozóiskola nyílt gyerekek számára

    A programozást egészen fiatal korban el lehet kezdeni; az ehhez szükséges tudást és az első sikerélményeket az idén indult, Budaörs és Gödöllő után az első fővárosi iskoláját nyitó Logiscoolban is megszerezhetik a gyerekek.

  • Az ELTE-n is megnyílt egy modern médialabor

    Karas Monika, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke, tegnap, október 17-én adott át egy csúcstechnológiával felszerelt médialabort az Eötvös Loránd Tudományegyetemen

  • Itt az első 3D-s általános iskolai csúcslabor

    A speciális eszközök új dimenziókat nyitnak meg mind a természettudományok, mind a művészettörténet, a rajz, a történelem és az informatika általános iskolai oktatásában.