Kínában elszabadultak az okostelefonok

700 millió felett az aktívan használt okostelefonok száma - olvasható az Umeng jelentésében. Ahogy esnek az árak, egyre többen mernek belevágni a vásárlásba. Az olcsóbb árkategóriában az Android, a drága eszközöknél az iPhone a nyerő.

Az olcsó telefonnal is el lehet ütni az időt
Erősen fregmentált a piac - több mint 100 gyártó készülékeiből lehet választani

Kína még 2011 novemberében lett a világ legnagyobb okostelefon-piacává, de az értékesítés üteme érezhetően lassulni kezdett, ahogy a mobiltelefon-előfizetés egyre elterjedtebbé válik. A kiszállított telefonok száma 2013 végén először csökkent az elmúlt két évben, áll az IDC jelentésében.

A piacot ugyan hajtja előre, hogy az okostelefonok ára drámaian csökken, így aztán egyre többen engedhetik meg maguknak a készülékcserét, de érezhetően telítődik a piac. A tavalyi, utolsó negyedévben értékesített okostelefonok 41 százalékát még olyan vásárlók vették meg, akiknek ez az első „nem buta telefonjuk”. Ők leginkább az ár miatt váltottak, írja az Umeng.

Új szelek fújnak

A teljes kínai okostelefon-piacot tekintve azok az androidos eszközök vezetnek 57 százalékkal, amelyek 350 dollár alatt maradnak. A kifejezetten drága készülékek piacán (500 dollár felett) 80 százalékos az iPhone részesedése, miközben a teljes piac 27 százalékát adják a felsőkategóriás mobilok. (Japánban a teljes okostelefon-piac 75 százalékát fedi le az iPhone, erről ide kattintva olvashat).

Olcsó telefonnal is el lehet ütni az időt
Olcsó telefonnal is el lehet ütni az időt

A kínai fejlesztők egy fokkal komolyabban veszik a szerzői jogot mint a korábbi években, kevesebb a klón és az engedély nélküli másolat, több a saját tartalom – világít rá a felmérés – ráadásul az akarat felhasználói oldalról is megvan. 2013 decemberére a kínai top 100 okostelefonra készült játék 20 százalékáért fizettek, szemben például júniussal, amikor még csak 13 százalék volt ez a szám. Nem annyira meglepő módon azok, akik 150 dollárnál kevesebbet adtak az okostelefonjukért, lényegesen többet játszanak is rajta – ezek a mobilok kerülnek általában a gyerekekhez, fiatalokhoz, akiknek legtöbbször például a családtagok veszik a telefont.

Eközben egyre kevesebben törik fel (jailbreakelik) az Apple telefonjait Kínában, 2013. elején még 30 százalék volt az arány, az év végére 13 százalékra csökkent.

Azóta történt

Előzmények

  • Az Apple megegyezett a China Mobile-lal

    Évek óta húzódó tárgyalássorozat ért véget, rövidesen Kína legnagyobb mobilszolgáltatójának kínálatában is elérhetőek lesznek az iPhone-ok.

  • A Tesco Mobile és a blue mobile is kedvezményt ad a március 15-i hétvégére

    A két kisebb mobilszolgáltató is kedvezményben részesíti hóban ragadt ügyfeleit.