A Freemail 2.0 újra feltalálta az e-mailt

A New Wave Media Group Zrt. egy olyan megoldást jelentett be, melyet forradalminak hirdetnek, ám a platform legfeljebb az 1990-es években lehetett volna újdonság.

A bejelentés szerint a Z-brand munkacímen futó platform egyik legnagyobb ereje a hazai fejlesztésen túl a valós idejű közös munkát megkönnyítő funkciókban rejlik. A legtöbb létező levelezőrendszer jelen formájában ugyanis nem támogatja – írják a fejlesztők – a real time, kollaborációs elveken alapuló kommunikáció kialakítását, pedig erre szükség és igény is lenne.

Az új rendszer egyszerre lesz kompatibilis a meglévő SMTP, valamint IMAP, POP3, CalDAV, CardDAV protokollokkal és EML szabvánnyal, ugyanakkor ezeket felhasználva a társadalom által napjainkban elvárt és egészen újszerű funkciókat is nyújt - mondják. Formabontó megoldásai szembemennek az elavult technológiákkal, nagy hangsúly kerül például az új generációs – jellemzően chatalapú – funkciókra.

„Három éve született meg a döntés mailtechnológiánk megújításáról. Ez első körben a Freemail rendszer újraírását követelte, amely az elmúlt két év egyik legnagyobb projektje volt. Ez a folyamat finisbe ért, jelenleg a felhasználók migrációja zajlik, 1,5 millióan már a megújított platformot használják. Az ütemterv idei részében pedig a fent említett funkciók fejlesztésének irányába fordultunk, amely egy szintén kétéves időtartamot felölelő munkafolyamat lesz” – ismertette Tókos Lóránt, a New Wave Media Group Zrt. vezérigazgató-helyettese.

A cég a fenti cél érdekében jelentős beruházást eszközöl, amely mellé külső pályázati források elnyerésére is törekszik - közlik. A termékfelelősök így benyújtották terveiket a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal felhívására, amelyet a tudásintenzív és innovatív vállalkozások, a jelentős szellemi hozzáadott értékeket tartalmazó új, piacképes termékek, szolgáltatások és technológiák házon belüli fejlesztésére írtak ki. A projekt következő kétéves fejlesztési büdzséje 642 millió forintra rúg, amelyhez 340 millió forint támogatást nyert a cég. Az új mailrendszer induló verziója várhatóan nyár végén kerül a nagyközönség elé, üzleti változatának elkészültét pedig 2018-ra tervezi a New Wave Media Group Zrt.

Az IT café szerkesztőségében tartott megbeszéléseken egészen addig nem értettük azt, hogy miért kell feltalálni újra a Gmailt meg a hozzá hasonló ma már kiválóan működő szolgáltatásokat, amíg meg nem tudtuk, hogy a fejlesztés mögött az Origo Média és Kommunikációs Szolgáltató Zrt. áll, amely az E-mail 2.0 nevű projekttel nyerte el a 642 milliós megvalósítási költséghez a 340 millió forintos állami támogatást.

De amúgy még mindig értetlenül állunk. És kétségeinket fenntartva kivárunk az értékeléssel.

Azóta történt