Azt, hogy Nagy-Britanniából az elmúlt években sorozatosan érkeznek az IT-biztonsági incidensekről szóló hírek, két módon is szemlélhetjük: a brit állami (illetve magán-) szektorban dolgozók felelőtlenebbek, mint az átlag, de mindez jelezheti azt is (s talán erre van nagyobb esély), hogy egy olyan országról van szó, ahol hagyománya van a hibák, balesetek nyilvánosságra hozásának, s a brit sajtó ezt kiemelt feladatának tartja.

A napokban mindenesetre egy újabb botrány tépázta meg az állami intézmények tekintélyét: a nyilvánosságért (nem mindig törvényes eszközökkel) küzdő Wikileaks oldalán megjelent egy hosszú, „Szigorúan bizalmas!” jelzéssel ellátott, 2400 oldalas dokumentum, mely a brit Védelmi Minisztériumból származik, s amely kézikönyvben arra nézvést ad tanácsokat a hivatal, hogy miképp lehet megelőzni a bizalmas, védett adatok kiszivárgását az internetre.

A bizalmas anyagban kifejtik az érintetteknek, hogy a külföldi (főképp orosz és kínai) titkosszolgálatok, ipari kémek, a terroristák, valamint az oknyomozó újságírók milyen módszereket alkalmaznak, hogy hozzájussanak titkos dokumentumokhoz, s tartalmaz protokoll-leírásokat is.

A Védelmi Minisztérium tagadja a biztonsági kockázatot, mivel ez a kézikönyv 2001-es, vagyis már rég elavult. (Ennek némiképp ellentmond, hogy olyan részek is szerepelnek a segédletben, melyek az egyes fontos helyeken dolgozó alkalmazottak zsarolhatóságáról, vagy a szállodákban készített videofelvételekről beszélnek, vagyis olyan területekről, melyek kevéssé válnak elavulttá.) Az igen érdekes – bár meglepőnek nem nevezhető –, hogy az oknyomozó újságírókat elhárítási szempontból a kémekkel és a terroristákkal egy szinten kezelik („ellenség”).