Versenyre kel az Uberrel a Budapest Taxi

Az Uber felforgatta a budapesti személyszállítási ipart, lépéskényszerbe hozva a fővárosi taxitársaságokat. Az egyik lehetséges reakció például az, hogy a jó tulajdonságokat a versenyhelyzetbe került cégek is megpróbálják implementálni saját szolgáltatásukba.

Hirdetés

A Budapest Taxi újragondolta mobilos alkalmazását, és megtette az első lépést a felzárkózás felé. Teendőjük még van bőven, de legalább irányba álltak és felvették a kesztyűt. „A fejlesztés során egy olyan szoftvert akartunk kidolgozni, ami minden utasigényt maximálisan kielégít” – mondta Horváth Csaba, a társaság ügyvezetője. Elismerte, hogy az eddig megjelent taxis alkalmazások inkább a fuvarszervezők belsős rendelésleadási logikáját követték, semmint a célközönség igényei alapján lettek volna kialakítva.

A most bemutatott app sokban hasonlít az Uber megoldására: elkészült a sofőrök értékelési rendszere, térképen látszanak a szabad taxik, az autó érkezéséig hátra lévő időt is mutatja a rendszer. Az Uberrel szemben arra is van mód, hogy az utas fix időpontra rendeljen fuvart, melynek érkezéséről Push üzenet is tájékoztat

Várhatóan áprilisban a bankkártyás fizetést is elindítják az alkalmazáson belül, addig sem kell lemondani azonban a kártyás fizetésről, erre lehetőséget ad a minden taxiban elhelyezett terminál. Február óta bitcoint is elfogad a társaság, ehhez minden taxis egyedi QR kódot kapott, ezt kell leolvasnia az utasnak a fizetéshez. Egyelőre ez is teljesen függetlenül működik a most bemutatott alkalmazástól, a rendszerek integrációját azonban fontolóra veszi a Budapest Taxi. (Android, iOS)

Azóta történt

Előzmények