Megint eladósorban a SoundCloud

A cég értékét hétszázmillió dollárra teszik, a vezetés ennek ellenére egymilliárdot szeretne. Ideje lenne megszabadulni a pénznyelőtől.

Ismét felmerült a SoundCloud értékesítése a német zenei streamszolgáltató tulajdonosai körében – írja névtelen forrásra hivatkozva a Bloomberg. A lap értesülései szerint egymilliárd dollárt szeretne kapni a vezetés, pont mint két éve, mikor a Twitterrel tárgyaltak az üzletről.

Hirdetés

Hiába ugyanis a 170-200 millióra becsült felhasználószám, a márciusban elindított 10 dolláros korlátozás- és reklámmentes prémiummodell, csak nem sikerül nyereségessé tenni a kifejezetten erős mezőnyben (Spotify, a Google Music, a Deezer, Apple Music, stb.) versenyző vállalatot, sőt: 2013-ban 21,3 millió euró működési veszteséget regisztráltak, 2014-ben már 39 milliót, derült ki a SoundCloud februárban kiadott pénzügyi jelentéséből.


(forrás: Steffen Jänicke, Forbes) [+]

A legfrissebb, júniusban lezárt befektetési körben 70 millió dollárt adott a Jack Dorsey vezette vállalat, a SoundCloud értéke így továbbra is 700 millió dollár körül lehet, aminél bő negyven százalékkal többre vágyik a menedzsment.

Az értékesítés mindenképp nagy megkönnyebbülést jelentene a tulajdonosoknak és az üzleti modellel birkózó csapatnak egyaránt, hiszen a konkurenciával szemben versenyben maradni nem egyszerű, a reklámbevételek rendre elmaradnak a várttól, az üzleti modell pedig ebben a formában nem életképes, mint azt az elmúlt évek egyre nagyobb veszteségei is igazolják.

Hogy kinek kellene pont most egymilliárdért a SoundCloud, nehéz megmondani. Érdeklődő, nyitott szemmel járó potenciális vásárló mondjuk akad: az eddig is "szaglászó" Twitter, a zenei streampiac többi szereplője de még néhány mobilszolgáltató is szóba jöhet.

Azóta történt

  • Több száz embert küldhet el a héten a Twitter

    Senki sem akarja megvenni a céget, a részvények is egyre kevesebbet érnek. Muszáj leépíteniük, állítják névtelenséget kérő informátorok.

  • Indul a Pandora Premium

    Eddig csak a reklámokat lehetett eltüntetni pénzért, mostantól azonban már magunkkal is vihetjük a zenét. A Rdio öröksége tovább él.

Előzmények