Oroszország internetes bezárkózásra készül

Vlagyimir Putyin orosz elnök másfél hónapja nevezte ki internetes tanácsadójának German Klimenkót, a LiveInternet internetes vállalkozás igazgatóját és tulajdonosát, az állami internetfejlesztési intézet vezetőjét, aki már korábban is szoros kapcsolatban állt az elnökkel. Klimenko kiemelt feladata a nyugati internetes vállalatok terjeszkedésének visszafogása, szigorúbb szabályozása, illetve a kiberbiztonság növelése – derül ki egy múlt heti, másfél órás interjúból, melyről a Bloomberg hírügynökség számolt be.

Adó

Az igen nyers stílusban, időnként káromkodva megszólaló Klimenko elmondta, hogy több adó megfizetésére fogják kényszeríteni a Google-t és az Apple-t („azért tartjuk a teheneket, hogy tejeljenek nekünk”), illetve száműzik a Microsoft Windowst a kormányzati rendszerekből. Az adózás szigorításának célja a bevételszerzés mellett az, hogy segítsék e vállalatok orosz versenytársait.

E törekvéseihez Klimenko már egy erős támogatót is szerzett a Dumában: Andrej Lugovoj korábbi KGB-tisztet, akit Nagy-Britanniában a dezertált ügynök, Alexandr Litvinyenkó meggyilkolásával vádoltak meg. Lugovoj terjesztette be azt a törvénymódosítási javaslatot, mely jelentős mértékben megemelné a külföldi internetes cégek adóját, mégpedig úgy, hogy olyan szolgáltatások után is adózni kellene, melyek után jelenleg csak az orosz cégek adóznak, a külföldiek nem: hirdetések, játékok, filmek, online piacterek, felhőszolgáltatások stb. Klimenko szerint tarthatatlan, hogy pl. ha egy vásárló megvesz egy alkalmazást valamelyik online boltban, akkor Európában mindenütt fizet utána áfát, Oroszországban viszont nem.

Nemzetbiztonság

Mivel Putyin elnök nyíltan „CIA-projektnek” tartja az egész internetet, ezért érthető a bizalmatlansága minden ezt érintő kérdésben, nemzetbiztonsági kockázatnak tartja a világhálót. A sajtószabadság visszaszorítása mellett ez volt az oka, hogy igen rövid pórázra kényszerítette az internetes vállalkozásokat – pl. regisztrációs kötelezettség a blogolóknál is –, de azt is el akarja érni, hogy minden olyan internetes vállalkozás, mely orosz állampolgárok adatait kezeli, azokat csak az ország területén tárolhassa.

A másik fontos lépés, hogy a kormányzati szervezeteket és a közigazgatást teljes mértékben Linuxra állítják át.

„Észak-Korea és Kína példáját, az országos tűzfal felállítását talán még nem követjük, de ez csak idő kérdése. Nem fogunk belehalni, ha a Google elhagyja Oroszországot – a Yandex és a Mail.ru rendelkezik hasonló technológiával” – zárta a interjút a tanácsadó.

Azóta történt

Előzmények