Az Oracle iszonyú pénzt költött egy felvásárlásra

  • (f)
  • (p)
Írta: Dajkó Pál | 2016-07-28 16:30 | Forrás: IT café

A céljuk az, hogy versenybe kerüljenek az igazán nagy cloud vállalatokkal – de kérdés, hogy nem késő-e már.

Az Oracle ma jelentette be, hogy véglegesítettek egy megállapodást, melynek értelmében felvásárolják a felhős technológiák egyik első vállalkozását, a NetSuite-et. A szerződés értelmében az Oracle részvényenként 109 dollárt fizet készpénzben, így a teljes tranzakció értéke mintegy 9,3 milliárd dollár. A felvásárlás az ilyenkor szokásos hivatali eljárások, részvényesi jóváhagyások és engedélyeztetések végigfuttatása után várhatóan még ebben az évben lezárul.

A NetSuite valóban kétségtelenül úttörő a cloud technológiában: az 1998-ban alapított vállalkozás az elsők között kínált üzleti ügyfelek részére interneten elérhető alkalmazásokat.

Azt mindenképp érdemes megjegyezni, hogy az Oracle és a NetSuite a vezetőik miatt szoros kapcsolatban állnak: Zach Nelson, a NetSuite vezérigazgatója korábban az Oracle marketingigazgatója volt, az Oracle alapítója, Larry Ellison pedig a NetSuite egyik legnagyobb befektetője.

Mark Hurd, az Oracle vezetője azt nyilatkozta, hogy az Oracle és a NetSuite profiljai annyira kiegészítik egymást, hogy már a felvásárlás lezárulta utáni első negyedévben jelentős bevételemelkedésre számítanak.

Az Oracle egyébként gőzerővel dolgozik azon, hogy a felhős piacon beérje a versenytársakat: májusban pár nap alatt két, ilyen technológiában járatos vállalkozást vettek meg, összesen több mint egymilliárd dollárért.