Okosította a keresőjét a Google

Gépelés helyett beszéddel, sőt képekkel is lehet mostantól kereséseket indítani a Google oldalán – jelentette be tegnap a vállalat egy, a leleplezett fejlesztésekhez képest kissé túlméretezettnek tűnő sajtótájékoztatón San Franciscóban. E fő újítások mellett több kisebbről is szó esett, melyek – ahogy fogalmaztak – mind a tudás alapját adó információk felkutatásának útjában álló akadályok lerombolását célozzák.

Google Mobile searchAz apróbb fejlesztésekkel az okostelefonok tulajdonosainak igyekszik kedvezni a Google. Mostantól a kereső mobilos oldalán ikonok is láthatók, melyekkel gombnyomásra listázhatók a felhasználó közelében található éttermek, kávézók, kocsmák stb. Most már itt is elérhető a keresőkifejezés gépelése közben a találatokat azonnal megjelenítő Google Instant, a weboldalak előnézeti képe, illetve egy új funkció: a keresés pontosítását szolgáló „query builder”. Ez a begépelt keresőszóhoz javasol kiegészítéseket, melyek egy „+” jellel hívhatók elő.

Noha Androidon már egy hónapja elérhető, ugyancsak most jelentették be hivatalosan a Google Googles alkalmazást, amely – már iOS-t futtató készülékeken is – megpróbálkozik a kamera által látott szövegek lefordításával is. Ha például Pekingben gondban vagyunk a feliratok értelmezésével, ez a funkció segíthet, noha a karakterfelismerés és a fordítás közel sem tökéletes. Szintén újdonság, hogy az internetes kereső felülete a tabletekhez is igazodik: a mobilos korlátok egy részét e készülékeken nem alkalmazza.

Az asztali keresés is okosabb lett. Egyrészt e platformra is elhozza a Google a beszédalapú keresést: a keresődoboz jobb szélén látható mikrofon ikonra kattintva fülelni kezd a motor, és arra fog rákeresni, amit bemondunk a mikrofonba – vagy amit abból felismer. E szolgáltatás a mobiltelefonokon már egy ideje elérhető volt, most a desktopon fokozatosan teszik elérhetővé világszerte, noha első lépésben kizárólag az amerikai angol lesz támogatott nyelv.

Ez a funkció kizárólag Google Chrome böngésző alatt lesz elérhető, ahogy egy másik újdonság, az Instant Pages is. Ez az instant keresés után egy újabb olyan szolgáltatás, amely azt célozza, hogy a találatok minél gyorsabban láthatóvá váljanak. Az instant pages a háttérben előre betölti azokat a találati oldalakat, melyekre az algoritmus szerint kattintani fogunk. A Google azt mondja: évek óta dolgoznak e technológiákon, így meglehetősen nagy pontossággal tudják kiválasztani, mely oldalakat érdemes cache-elni.

További újdonság a képek alapján történő keresés, mely az images.google.com címen érhető el, bármilyen böngészőből. Ez megpróálja felismerni, hogy mi látható a felvételen, és az ez alapján generált keresőkifejezéssel indítja el a keresést.

A megoldás egyelőre inkább közismert nevezetességeket és személyeket ismer fel, bármilyen fotóról nem fogja megmondani, hogy hol és kiről készült. A Google a Chrome-hoz és a Firefoxhoz egy olyan kiegészítőt is készített, mely lehetővé teszi, hogy jobb kattintással lehessen keresést indítani bármilyen, weboldalakon található képpel.

Azóta történt

Előzmények