Átadták a Nők a Tudományban Kiválósági Díjakat

A Nők a Tudományban Egyesület 2013-ban megalapította a Nők a Tudományban Kiválósági Díjat, melyet a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) szakmai közreműködésével harmadszorra adtak át az MTA Kistermében 2016. március 10-én. A díjat a biotechnológia, az anyagtechnológia, az információs technológia és az űrtevékenység területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó kutatónőknek ítélték oda.

Feltételek

Hirdetés

Az elismerést évről évre olyan fiatal kutatónők nyerhetik el, akik kiemelkedő teljesítményt mutatnak fel szakterületükön, és aktív részesei a hazai tudományos életnek; mindemellett készek részt vállalni a természettudományos és műszaki pályák népszerűsítéséből a fiatal lányok körében, így inspirálva környezetüket.

Fontos kritériuma az odaítélésnek ez azért is, mert Magyarországon a nők aránya a kutató fejlesztő helyek kutatóinak tényleges létszámában még mindig meglehetősen alacsony, míg a természettudományok területén 23,6% addig a műszaki tudományok területén mindössze 18,3 %-ot tesz ki.

A díjak odaítéléséről a Nők a Tudományban Egyesület és a Magyar Tudományos Akadémia által felállított tudományos szakmai bizottság dönt.

Nők a tudományban - 2016
[+]

A Nők a Tudományban Kiválósági Díj 2015 nyertesei:

  • anyagtechnológia kategória: dr. Jedlovszky-Hajdú Angéla, a Semmelweis Egyetem Biofizikai és Sugárbiológiai Intézet Nanokémiai Kutatócsoportjának tudományos munkatársa
  • biotechnológia kategória: dr. Kapuy Orsolya a Semmelweis Egyetem Orvosi Vegytani, Molekuláris Biológiai és Patobiokémiai Intézet egyetemi adjunktusa
  • információs technológia kategória: dr. Nagy Szilvia a Széchenyi István Egyetem Távközlési Tanszékének egyetemi docense
  • űrtevékenység kategória: Korsós Marianna Brigitta csillagász, jelenleg PhD-hallgató és a Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézet Debreceni Napfizikai Obszervatóriumának tudományos segédmunkatársa
  • Nők a Tudományban Kiválósági Díj Különdíj 2015 (a Magyar Asztronautikai Társaság felajánlásával): Strádi Andrea, aki jelenleg a Magyar Tudományos Akadémia Energiatudományi Kutatóközpont tudományos segédmunkatársaként, kutatóként dolgozik

Lapunk profiljához illően most csak az IT-kutató díjazásának indoklását emeljük ki.

Nagy Szilvia szűkebb szakterülete a waveletek – hullámocskák – amelyek tartalmazzák a rendszerek finomabb és durvább felbontású részleteit; csak ott lesz finom a felbontás, ahol ezt a modellezni kívánt dolog igényli. Ez nagyban le tudja csökkenteni a számolási, tárolási szükségleteket amellett, hogy a pontosságot nem rontja, emellett a felbontás szisztematikusan finomítható, ha mégis nagyobb precízió szükséges. A világszerte elterjedt képtömörítésen kívül rengeteg alkalmazási lehetősége van, a legtöbb fizikai rendszer modellezésére, illetve sokféle jel analizálására alkalmas a waveleteken alapuló eszközrendszer.

„Mindig öröm, ha nőket ünnepelnek, akkor is, hogyha nem nőies dolog miatt ünneplik őket. A díj szerintem bátorítást adhat azoknak a lányoknak, asszonyoknak, akik nőies pályán indultak el, mert a társadalmi normák, családi elvárások szerint ezt kellet tenniük, de nem érzik ott elég jól magukat, vagy a lelkük mélyén mást szeretnének csinálni, hogy merjenek másba is belefogni, hiszen például az informatika logikus és egyszerű, mégis képes olyan komplex és gyönyörű dolgok modellezésére, amilyenek a fizikai, kémiai, biológiai rendszerek körülöttünk”– nyilatkozta Nagy Szilvia.

Azóta történt

Előzmények