Kihirdették a Nemes Tihamér Tanulmányi Verseny győzteseit

A Millenáris Parkban tegnap, május 9-én az Innováció 2011 szakkiállításon dr. Gloviczki Zoltán, a közoktatásért felelős helyettes államtitkár adta át a Nemes Tihamér Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny díjait a legtehetségesebb informatikuspalántáknak.

A versenyen a 2010/2011-es tanévben 3872 tanuló vett részt – közülük 911-en határon túli magyarok – mintegy 380 iskolából, két kategóriában és ugyancsak két korcsoportban. A budapesti döntőbe végül 136-an jutottak el közülük.

A programozás kategóriájában az indulóknak különböző programozói feladatokat kellett megoldaniuk. Ezen a területén az első korcsoportban a váci Juhász Gyula Általános Iskolából érkező Alexy Marcell bizonyult a legjobbnak, míg a második korcsoport győztese a pécsi Leőwey Klára Gimnázium diákja, Szabó Attila lett.

Az alkalmazások között a versenyzők hasonlóan komoly kihívással szembesültek: képszerkesztési, szövegszerkesztési, táblázatkészítési és holnapkészítési feladatokat kellett megoldaniuk. Az első korcsoportban az egri Neumann János Középiskola nebulója, Bögös Ádám diadalmaskodott, míg a második korcsoport indulóiból hat tanulót találtak méltónak arra, hogy a Lengyelországban megrendezendő Közép-Európai Informatikai Diákolimpia magyar csapat kerettagjai legyenek. Közülük négyen a budapesti Fazekas Mihály Gimnázium versenyzői, míg egy-egy diák a nagykanizsai Batthyányi Lajos Gimnáziumból, illetve a szentendrei Református Gimnáziumból érkezett.

Az Informatika OKTV Programozás kategóriájának 1.-17. helyezettje, a tavalyi olimpiai válogatóverseny résztvevői, valamint az Izsák Imre Gyula verseny győztese számára rendezett olimpiai válogatóversenyben szintén hat tanulót választottak ki arra, hogy a thaiföldi Pattayában megrendezendő Nemzetközi Informatikai Diákolimpián képviseljék hazánkat. A három Fazekas Mihály Gimnáziumból érkező diák mellett két másik fővárosi iskola, a Veres Péter és a Berzsenyi Dániel, valamint a miskolci Földes Ferenc Gimnázium legjobbja juthatott be a csapatba.

Azóta történt

Előzmények