A Microsoft bevezeti a végponti titkosítást a Skype-ban

  • (f)
  • (p)
Írta: Dajkó Pál | 2018-01-12 10:52 | Forrás: Microsoft

A vállalatot sok kritika érte annak idején, hogy gyakorlatilag lehallgathatóvá tették az abszolút biztonságosnak tekintett üzenetküldőt. Most talán ezen a negatív megítélésen kívánnak változtatni.

A felvásárlással a Microsofthoz került, a hatalmas verseny ellenére még mindig elég népszerű Skype-nak egy hiányossága minden bizonnyal van, habár a felhasználók az elmúlt évek történései miatt igénylik: az üzenetküldő nem használ olyan titkosítást a kommunikáció során (end- to-end encryption), mely azt biztosítja, hogy maga a szolgáltató sem tudja visszafejteni, így a végponti titkosítással rendelkező üzenetek a hatóságok számára sem elérhetőek.

Ám Ellen Kilbourne, a Microsoft programmenedzserének tegnapi bejegyzése szerint változtatnak ezen a helyzeten, ugyanis elindult egy olyan teszt, melyben a Skype ilyen fejlesztését lehet kipróbálni. A bejelentés szerint a technológia a nyílt forrású Signal protokollra épül, használatával az összes típusú üzenet titkosítható. A jelenleg béta-verziójú megoldás a Private Conversations nevet kapta, a korai tesztváltozat (preview) a Skype Insiders tagjai számára elérhető.

Skype
[+]

A tesztváltozat képességei egyelőre korlátozottak: bár az összes fontos operációs rendszerre elérhető az új funkció, csak egy eszközön használható, és a Private Conversations használatához meg kell hívni a másik felet (neki szintén Skype Insiders tagnak kell lennie), akinek el kell fogadnia ezt a meghívást, csak ezek után zajlik a kommunikáció végponti titkosítással – és a cég számára üzletileg különösen fontos csoportos beszélgetés sem elérhető. De azt ígérik, hogy a normál fejlesztési folyamat részeként, fokozatosan bővülnek a lehetőségek és a képességek.