Világsiker lett a magyar orvosi alkalmazás

  • (f)
  • (p)
Írta: IT café | 2016-07-29 12:35 | Forrás: Microsoft

Az InSimu fejlesztői a harmadik helyezést érték el a Microsoft Imagine Cup fejlesztői világversenyének World Citizenship kategóriájában.

A vállalat ma jelentette be, hogy 35 csapat közül ért el harmadik helyezést a Microsoft Imagine Cup világversenyen a magyar csapat által fejlesztett InSimu Patient alkalmazás a World Citizenship kategóriában. A fejlesztés a közlemény szerint forradalmi változást hozhat az orvosi diagnosztikában, jelentősen javítva a gyógyulás esélyét.

A magyar InSimu csapat még MedCases néven nyerte meg a tavasszal rendezett helyi, majd regionális döntőt. Fejlesztésüket, az InSimu Patient alkalmazást az amerikai versenyen a szakértők tudományos szempontból is forradalminak nevezték, hiszen a jövőben ezzel az alkalmazással kockázatmentesen és a jelenleginél sokkal jobb eredménnyel lehet tanítani az orvosi diagnosztikát, így javítva a betegek esélyét a helyes diagnózisra és a gyógyulásra. Az orvostanhallgatók és fiatal orvosok a virtuális valóságban, szimulált betegeken és a diagnosztikus módszerek teljes skálájának felhasználásával, emberéletek veszélyeztetése nélkül készülhetnek fel a jövőbeli klinikai hivatásukra.

Szimuláció

Az alkalmazás lényege, hogy a felhasználó kap egy virtuális pácienst tünetekkel, hasonlóan a valós szituációkhoz. Az orvostanhallgatók és fiatal orvosok feladata, hogy eldöntsék, milyen vizsgálatra van szükség, mi a páciens baja. Nemcsak az számít, hogy milyen pontos a diagnózis, hanem az is, hogy mennyi pénzt és időt igényel a kezelés.

InSimu - 2016
[+]

Az InSimu a World Citizenship kategóriában indult, a döntőben 12 másik, rendkívül értékes alkalmazással versenyeztek. Például egy ecuadori fejlesztéssel, ami a látó és vak emberek kommunikációját segíti, vagy egy kínai megoldással, amely a beszédkárosodások, például a dadogás kezelésében segít. De a versenytársak között volt a tunéziai „okos kéz”, amely egy műtét nélkül használható protézis azoknak az embertársainknak, akik elvesztették egyik végtagjukat: érzékeli a beteg izommozgását és ez alapján mozog.

Ebben a mezőnyben érte el a kiváló eredményt az InSimu, és kapta meg a harmadik díjat. A fejlesztői világversenyen az összes kategóriában 35 csapat indult az összesen kétszázezer dollár összdíjazásért és a lehetőségért, hogy személyesen a Microsoft vezérigazgatója, Satya Nadella mentorálja a csapatot a továbbiakban.

Bizonyítás

„Nagyon örülök ennek a sikernek, mert PhD-hallgatókként és kutatókként régóta gondolkodtunk olyan innovatív lehetőségeken, amik segíthetik az egészségügyi dolgozók munkáját. Magam a rezidensképzés elején állva látom, hogy milyen nehéz feladat a diagnosztika oktatása és tanulása, és az Imagine Cupon elért siker megerősít minket abban, hogy jó úton járunk” – mondta dr. Tóth Gábor, a csapat tagja.

A magyar fejlesztők évről-évre kiváló eredményeket érnek el az Imagine Cup megmérettetésein. Tavaly a Mistory csapata az Imagine Cup világversenyén közönségdíjat hozott el, a városnéző túrákat saját sztori köré építő alkalmazásukra felfigyeltek a kereskedelmi és a turisztikai cégek is. A fiatalok már fizető ügyfelekkel dolgoznak együtt.