Nem kell tovább várni a mai napi Uber botrányra

Egyre-másra sikerül botrányba keverednie a személyszállítás 2.0 királyának kikiáltott Ubernek. A legújabb hírek arról szólnak, hogy San Francisco és Los Angeles kerületi ügyészei közösen nyújtottak be polgári pert az Uber ellen. Már korábban is fenyegetőztek azzal, hogy így jár majd a Lyft, a SideCar és a többi internetes kvázi-taxi társaság is, de a szeptemberi után (akkor a Lynch bíróság helyett fizetett mint a katonatiszt félmillió dollárt) ismét lecsap a páros. Egy évvel az indulás után ugyanis az ügyészek most jutottak el odáig, hogy azt gondolják - ezek a vállalkozások sértik a viteldíjakra vonatkozó rendeletben meghatározottakat.

Hirdetés

A per azonban azért indult az Uber ellen, mert a vád szerint "hamis és félrevezető nyilatkozatokat tettek a fogyasztók felé". Eklatáns példa, hogy a San Francisco repülőterére, vagy éppen az onnan utazni vágyó utasokat a cég gond nélkül megvágta négy dollárra azzal, hogy repülőtéri behajtási illetéket kell fizetni, miközben ilyen díjat maga a reptér nem is szed.

A másik nagy probléma persze az, ami miatt pénteken Indiában megtörténhetett az általunk is megírt erőszak. Az Arstechnica úgy tudja, az Uber sokszor nem is maga végzi el a sofőrjei ellenőrzését, "sokkal inkább kiszervezik ezeket a háttérellenőrzéseket harmadik félnek". Ráadásul az Uber ujjlenyomatot sem vesz sofőrjeitől, pedig Kaliforniában a hagyományos taxis léthez büntetlen előéletet igazoló (itthon erkölcsi bizonyítvány) papírokra, illetve ujjlenyomat-mintával ellátott azonosítókártyára is szükség van. Ahogy az utóbbi pár napban ez lenni szokott, az Uber nem kommentálta a történteket. Kiadtak viszont egy nyilatkozatot, amiben megjegyzik, az Uber egységes, biztonságos és elfogadott része Kalifornia közlekedési ökoszisztémájának. A nyilatkozat aláírója Eva Behrend, a cég szóvívője, aki azt is hozzáteszi: már találkoztak is a kerületi ügyészekkel és folytatni fogják a konstruktív párbeszédet.

Érdekes ezzel szemben az, hogy amikor olyan vádak érik a céget, hogy egyszerűen a szabályokat akarják kijátszani és nem akarják a taxisokra vonatkozó előírásokat betartani, akkor az Uber rendre azzal érvel, hogy egyetlen autója sincs, ráadásul nem is taxitársaságként tekintenek önmagukra, innentől kezdve a cég álláspontja az, hogy a taxistörvények tényleg nem vonatkoznak rájuk.

A hozzáállással azt már sikerült elérni, hogy a kaliforniai törvényhozók külön kategóriát hoztak létre a netes-közösségi taxisok számára a közúti közlekedési módok között, hogy ne mondhassák azt, nem tudnak mihez igazodni.

Arról még hétfőn számolt be az IT café, hogy Indiában betiltották az Ubert, miután egy korábban már jogerősen elítélt sofőr megerőszakolta utasát pénteken, egy másikról pedig az derült ki, hogy nincs érvényes jogosítványa.

Eközben Thaiföldön és Spanyolországban is kezdeményezték az Uber szolgáltatásainak beszüntetését, miután megállapítást nyert, hogy a cég tevékenysége a helyi közlekedési törvénybe ütközik. Ugyanilyen ügyben a holland bíróság hétfőn szintén úgy döntött, hogy az Uber tevékenysége nincs összhangban a helyi törvényekkel.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Uber

Azóta történt

Előzmények

  • Az Uber után a többieket is kitiltja Újdelhi

    Azt felejtették el az internetes taxitársaságok, hogy a szabályok rájuk is vonatkoznak – áll a városi közlekedési osztály indoklásában.

  • Betiltották az Ubert Indiában

    Nem szolgáltathat az Uber Újdelhiben. Az épphogy elindult alternatív taxiszolgáltató helyi sofőrjeivel ugyanis nem volt minden rendben. Pénteken egy nőt megerőszakoltak.

  • Rossz hitelekbe rántja bele sofőrjeit az Uber

    A cég és pénzügyi partnerei másodrendű hitelekkel hozza nehéz helyzetbe saját sofőrjeit. Ez a történet már egy ideje nem csak az olcsóbb taxizásról szól.