Ideiglenesen nem települ egyes AMD CPU-khoz a friss Windows biztonsági javítás

A Spectre és a Meltdown sebezhetőségre adott válasz a régi K8 architektúrára épülő processzorokon működésképtelenné teszi a gépet.

A Microsoft a Spectre és a Meltdown sebezhetőségre már egy ideje elérhetővé tette a Windows oldali, KB4056892 jelölésű javítást, ami lassan felkúszik a PC-kre. Ez azonban bizonyos régebbi, leginkább K8 architektúrára épülő AMD processzorokon hibát generál, ugyanis a települése után a felhasználók nem képesek többet bejutni a Windowsba. Ezen ráadásul az érintettek sokszor csak úgy tudtak segíteni, ha az operációs rendszer a kijelölt partíció újraformázásával telepítették újra, ami messze nem kellemes korrekciója egy szoftveres hibának.

A Microsoft a fenti hibát megerősítette, és úgy döntöttek, hogy az érintett AMD CPU-k esetében ideiglenesen nem engedik települni a KB4056892 jelölésű javítást. Ennek szerencsére nagyon kevés következménye van, ugyanis az AMD hardverei az alapvető architekturális felépítés miatt teljesen immunisak a Meltdown sebezhetőségre, illetve a Spectre – különösen veszélyes – második variánsát sem sikerült még végrehajtani rajtuk. Emiatt az említett javítás több eleme egy AMD-s gépen eleve inaktív lesz, tehát a Microsoft nem különösebben kockáztatja a felhasználók biztonságát azzal, hogy megakadályozza már magát a telepítést is.

Elvileg ott került homokszem a gépezetbe, hogy a Microsoft szerint a hozzájuk leadott dokumentációktól némileg eltérően működnek az érintett, régebbi AMD platformok, és ez okozta a problémát. A redmondi óriáscég egy frissítést tesz majd közzé később, ami megoldja a gondot, így telepíthető lesz a KB4056892 jelölésű javítás is. Erre amúgy azért van feltétlenül szükség, mert később minden frissítés előfeltételévé válik ennek az elérhetősége az adott PC-n, függetlenül attól, hogy a javításnak mennyi eleme aktív vagy inaktív.

Azóta történt