Bill Gates 99-ben már tudta, hogy ez jön

Könyvet is írt arról, hogy milyen fejlődést vár a technológiától. Sokan csak legyintettek akkoriban, illetve azt gondolták, úgysem élik meg.

Bill Gates "Business at the Speed of Thought" című könyve 1999-ben jelent meg, ebben egészen komoly és konkrét jóslatokba bocsátkozott. Markus Kirjonen, egy üzleti tanulmányokat folytató egyetemista vette elő az írás állításait, és hasonlította össze a valósággal még két éve, de csak most bukkant rá a Business Insider, és így mi is.

Hirdetés

Gates például azt várta, hogy automatikus ár-összehasonlító szolgáltatások indulnak majd, amik segítenek eligazodni, hol érdemes vásárolni. A könyv egy része arról szól, hogyan kommunikálnak majd az emberek a jövőben. Bill Gates szerint "apró eszközöket hordanak majd maguknál, amelyekkel folyamatos kapcsolatban lehetnek a világgal. Megtekinthetik a híreket, a járatinformációkat, a tőzsdék adatait, vagy bármi mást."

A Microsoft vezetője arra számított közel húsz évvel ezelőtt, hogy az emberek online fizetik majd a számláikat, kezelik pénzügyeiket, sőt még az alapvető orvosi ellátást (konzultációt) is elvégezhetik az interneten. Az egészségügyi jóslat egyelőre nem valósult meg, de egyre több cég foglalkozik a témával.

A személyes rendszerekről Gates azt írta, az eszközeink mind kapcsolatban lesznek egymással és intelligens szinkronizációban állnak majd, bárhol és bármikor hozzáférést engedve az e-mailekhez és az egyéb értesítésekhez. Emellett olyan okos bevásárlólistákat képzelt el, melyek a receptek és a háztartásban már eleve meglévő összetevők alapján készülnek el.

A könyv arról is szól, hogy a folyamatos videós megfigyelés az otthonokban is teret hódít majd, ezeket online lehet ellenőrizni a tulajdonosoknak, illetve olyan "privát weboldalak a barátoknak és a családnak, amelyek lehetőséget teremtenek a beszélgetésre és az események megszervezésére".

Érdemes átfutni Kirjonen 15 pontból álló listáját, Bill Gates valóban elég pontosan beletrafált a változásokba. Azt a kérdést azért szívesen feltennénk neki, hogy mit gondol, mekkora szerepe volt a könyvének a technológia alakulásában.

Azóta történt

Előzmények