Európa rábólint a Microsoft-Skype fúzióra

Brüsszel feltétel nélkül jóvá fogja hagyni a Microsoft és a Skype összeolvadását – értesült a Financial Times. A gazdasági lap úgy tudja, hogy az Európai Bizottság (EB) versenypolitikáért felelős alelnöke, Joaquín Almunia engedélyezni fogja az idén májusban bejelentett, 8,5 milliárd dollár értékű akvizíciót. Ha az értesülés megalapozott, az ügylet nem akadt fenn a versenyügyi hatásainak feltárására hivatott előzetes piacelemzésen, és így elmarad a hosszabb, 90 napos vizsgálat, mely például az Oracle-Sun fúzió lezárását késleltette.

Az Egyesült Államok Szövetségi Kereskedelmi Bizottsága (FTC) már júniusban zöld utat adott a felvásárlásnak, mivel úgy ítélte meg: bőséges a piacon a hasonló VoIP-megoldások száma, ezért nem kell tartani a verseny korlátozásától. Több ország – köztük Oroszország, Ukrajna, Szerbia és Tajvan – versenyhatósága még vizsgálja az ügyletet.

Az akvizíciót megtámadó vállalatok, többek között az olasz Messagenet, az árukapcsolás Európában korábban már sikerrel bevetett érvét hozta fel. E szerint a Microsoft olyan módon fogja a Skype-ot integrálni piacvezető Windows operációs rendszerébe, mint ahogy az internetböngészője vagy a médialejátszója esetében tette. A Microsoft szerint azonban az évekkel ezelőtti elmarasztaló határozatok óta a piac teljesen átalakult, és a Skype messze nem csak Windowson érhető el. A vállalat arra is ígéretet tett, hogy folytatni fogja a szoftver fejlesztését a rivális platformokra is.

Az EB versenypolitikai főigazgatósága nem kommentálta a vizsgálat várható eredményét megszellőztető hírt.

Azóta történt

Előzmények