Demonstráció a szoftverszabadalmak ellen

Hirdetés

A szabad szoftverek mellett elkötelezett civil szervezetek augusztus 24-én békés demonstrációt szerveznek a Külügyminisztérium épülete előtt. Az FSF.hu Alapítvány a Szabad Szoftverek Magyarországi Népszerűsítéséért és Honosításáért által kezdeményezett és az Összefogás a szabad szoftverek elterjesztéséért Alapítvány (FSN), valamint az Magyar BSD Egyesület által is támogatott rendezvényen egy petíciót is átadnak a szervezők a külügyi tárcának, melyben annak a szavazatnak a visszavonását kérik, mellyel hazánk a versenyképességi tanács május 18-i ülésén támogatta az EU-nak a számítógéppel kapcsolatos találmányok szabadalmaztathatóságáról szóló direktívajavaslatát.

Hazánk a direktíva támogatói közé tartozik. Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) közleményben üdvözölte a javaslat elfogadását. A tárca – a hivatalos ET-állásponttal összhangban – úgy értelmezi, hogy "az új szöveg leszűkítette a szabadalmaztatható találmányok körét, kivéve abból a számítógépes programokat, a forráskódokat és tárgykódokat". Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter a szavazást követően elmondta: megelégedésére szolgál, hogy a csatlakozás után meghozott első jelentős, informatikával kapcsolatos uniós döntés összhangban van a magyar érdekekkel, és tükrözi a tárca álláspontját.

Amint arról beszámoltunk, az Unió versenyképességi tanácsa májusban – minősített többséggel, Ausztria, Olaszország és Belgium tartózkodása és Spanyolország ellenszavazata mellett – elfogadta a javaslatot, amely egységes keretbe hivatott foglalni a tagországok szabadalmi rendszereit. A hosszú ideje viták kereszttüzében álló tervezet jóváhagyott változata – összhangban az Európai Szabadalmi Hivatal korábbi gyakorlatával – nem teszi lehetővé a szoftverek szabadalmi oltalom alá helyezését – legalábbis ez a jogalkotók hivatalos álláspontja. Bírálói szerint azonban a javaslat gyakorlatilag törvényesíti azt az eddigi jogsértő gyakorlatot, mely több tízezer szoftverszabadalom bejegyzését eredményezte Európában.

A direktívát ugyan az Európai Parlamentnek még jóvá kell hagynia, ám szakértők szerint az esetleges módosítások keresztülvitele ezúttal gyakorlatilag lehetetlen, hiszen a változtatások elfogadásához az EP-képviselők abszolút többségének jóváhagyására van szükség – függetlenül attól, hogy jelen vannak-e a szavazáson, vagy sem –, ami a gyakorlatban kétharmados vagy háromnegyedes többséget jelenthet.

A demonstráció szervezői – és általában a szoftverszabadalmak ellenzői – azonban azt remélik: még kijárható, hogy a versenyképességi tanács újratárgyalja és módosítsa a javaslatot. Erre mutat, hogy a holland parlament minisztere igenjét elutasítva utólag a tartózkodás mellett voksolt, és a miniszteri szavazat viták kereszttüzébe került Németországban, Dániában, Lengyelországban és Portugáliában is. "A direktíva jelenlegi támogatottsága tehát meglehetősen ingatag. Ezért még egy kis változás is képes megfordítani a kedvezőtlen helyzetet: ha Magyarország is visszavonja támogató szavazatát, akkor a jelenlegi, elfogadhatatlan direktíva támogatottsága megbukik" – fogalmaznak a szervezők felhívásukban.

A demonstráció – melyről további információk ezen a honlapon olvashatók – augusztus 24-én 16 órakor kezdődik a Bem rakpart 47. előtt.

Azóta történt

Előzmények