Különleges űrjárművet építtet a DARPA a Boeinggel

A gyártónak három éve van arra, hogy egy olyan speciális repülőt építsen meg, mellyel a műholdak pályára állításának költségei drasztikusan lecsökkennének.

Az Egyesült Államok stratégiai – zömében katonai célú – kutatásokat menedzselő intézete, a DARPA (Defense Advanced Research Projects Agency) néhány éve indított el egy projektet, melynek célja, hogy kifejlesszenek egy olyan repülőgépet, amelyik a most alkalmazott módszerekhez képest gyorsabban és olcsóbban állítaná pályára a műholdakat.

Hirdetés

A kísérleti jármű az XS-1 nevet kapta, ám éveken át nem érkezett híradás a projekt előrehaladásáról, a DARPA kereste a legalkalmasabbnak tűnő gyártót. Tegnap viszont bejelentették, hogy partneri szerződést kötöttek a Boeinggel: ők fogják megépíteni a hiperszonikus repülőt. Pontosabban: a DARPA koncepciója alapján a Boeing fogja a megvalósíthatósági tervet elkészíteni. Az előzetes elképzelések inkább csak egy víziót fogalmaztak meg, illetve az elvárásokat rögzítették, a konkrét, még éveket igénylő technológiai munka most kezdődik.

A Boeing feladata, hogy 2020-ra megtervezzen és megépítsen egy emberi jelenlét nélkül, távvezérléssel, illetve automatizálva repülő, többször felhasználható hiperszonikus járművet, működőképességét pedig azzal bizonyítsa, hogy tíz egymást követő napon tíz sikeres tesztrepülést képes majd végrehajtani.

Az elképzelés szerint a XS-1 nem repülőgép, de nem is rakéta, hanem a kettő kombinációja lesz. Megalkotásától azt várják az előzetes számítások szerint, hogy egy műhold pályára állításának költségeit a jelenlegi tizedére lehet csökkenteni, ráadásul jelentősen felgyorsulhatnának ezek a missziók, a töredékére esne vissza az indításra való várakozás ideje. Ha sikerül a megvalósítás, akkor az XS-1 egy küldetés végrehajtása után akár pár órán belül elindulhatna egy újra – ez a ma alkalmazott módszerekkel elképzelhetetlen, az újra felhasználható rakéták felkészítése nagyon sokáig tart.

Azóta történt

Előzmények