CES 2019: Összebútorozódott a Samsung és az Apple a tévés fronton

  • (f)
  • (p)
Írta: Szalai Péter | 2019-01-08 09:48 | Forrás: IT café

A Samsung televíziókban megjelenik az iTunes és az AirPlay 2 támogatás végre.

A Samsung a világ egyik legnagyobb technológiai eseményén, a CES-en jelentette be, hogy megállapodást kötött az Apple-lel. Ennek értelmében a vállalat idei és tavalyi okostévéin közvetlenül elérhetővé válik az iTunes, és nem csak a személyes fiókok, hanem a rengeteg zeneszám, sorozatepizód vagy film, köztük 4K HDR tartalmak.


[+]

Az is kiderült, hogy az említett televíziók (a régebbiek egy frissítés révén) támogatni fogják az AirPlay 2 technológia használatát. Ezáltal lehetővé válik, hogy a kompatibilis Apple eszközökről vezeték nélküli úton juttassanak el különféle különféle tartalmakat, akár nagyfelbontású videókat a készülékekre. Azóta egyébként az is kiderült, hogy az Apple másokkal is tárgyal vagy tárgyalt, tehát ez nem lesz a Samsung exkluzív szolgáltatása. Ettől függetlenül jelzésértékű, hogy ők tették az első ilyen témájú bejelentést, hiszen a két vállalat más területeken, így például a mobilos iparágban gyilkos harcot vív egymással.


[+]