Tovább dagad a Boeing-botrány

  • (f)
  • (p)
Írta: Dajkó Pál | 2019-05-06 10:45 | Forrás: The Wall Street Journal

Még mindig sok a homály, de nagyon úgy tűnik, hogy a gyártó legalább egy esetben sumákolt – és ennek komoly következményei lehetnek.

Egyre szorultabb helyzetbe keveredik a Boeing a 737 MAX balesetei miatt – legalábbis ez derül ki a The Wall Street Journal tegnapi beszámolója szerint. A tudósítás lényege, hogy a vállalat vezetői már jó ideje, több mint egy éve, az első modellek elkészülte után tudtak a gép „típushibáiról”, vagyis olyan problémákról, melyek a repülésbiztonságot veszélyeztetik, ám az előírások ellenére ezt elhallgatták a felügyelő hatóság (FAA) elől.

Az iparági és kormányzati forrásokra hivatkozó újságírók azt állítják, hogy októberi indonéziai balesetet megelőzően már legalább egy éve ismert volt, hogy hibás a pilótafülke vészjelző rendszere, ám ezzel kapcsolatban mind a légitársaságoknak, mind a pilótáknak csak részleges, illetve homályos információkat adtak át, azt is késve. Amikor bekövetkezett a második, etiópiai baleset, ekkor is hetekig hallgattak, majd egy rejtélyes, nem publikált szoftverhibára hivatkoztak – és az FAA hivatalosan még ekkor sem tudott a gondokról.

A nóvum ebben a megállapításban az, hogy egy ismert hibát – vagy hibákat – sokáig elhallgattak – bár jelen pillanatban az sem világos, hogy ha mindez napvilágra kerül, az vajon segített volna-e a balesetek megelőzésében. Az igazán komoly gond a Boeing működésének átláthatatlansága biztonsági ügyekben – legalábbis ezt állítja a lap egyik forrása.

Az ügy másik vetülete, hogy a most folyó vizsgálat egyik központi eleme, hogy a Boeing hogyan kaphatott repülési engedélyt ilyen gondok ellenére, illetve, hogy a vállalat vajon hamis információkkal félrevezette-e a hatóságokat, valamint az ügyfeleit.

A Boeing vasárnapi közleménye szerint mérnökeik 2017-ben azonosították a riasztási problémát, melyet szoftveres hibával magyaráztak – ám úgy döntöttek, hogy ez alapvetően nem befolyásolja a repülésbiztonságot, illetve a gép működését. Az azonban továbbra is kérdés, hogy a már ismert probléma – az MCAS nevű rendszer időnkénti abnormális működése -, valamint a riasztási rendszer gondjai összefüggésbe hozhatóak-e: vagyis egy jól működő riasztási rendszer esetén a pilóták megtehették volna-e a szükséges lépéseket, hogy elkerüljék a katasztrófát.

Ami biztosnak látszik: a Boeing mindenképp mulasztott akkor, amikor az MCAS működését egyfajta „rejtett funkcióként” alkalmazták, és sem a pilótákat, sem a vásárló légitársaságokat nem tájékoztatták erről, nem nyújtottak továbbképzést az új típusú gépekhez. Hogy emellett maga a rendszer tényleg szoftverhibás-e vagy más gondja van, esetleg minden jó, csak a kiképzés hiányzott – nos ezekre a jelenleg is zajló párhuzamos vizsgálatok adhatnak választ.