Appal segíthetünk az olimpiai aranyak megszerzésében

Magyarország kis mérete ellenére hagyományosan a legsikeresebb nemzetek közé tartozik az olimpián, és nem túlzás állítani, hogy a játékok idején még azok is odafigyelnek a versenyszámokra, akiket egyébként a sportközvetítések nem izgatnak.


[+]

Mint annyi más helyen a világban, a fontosabb mérkőzések alatt gyakorlatilag megáll az élet az országban, és most az OTP által fejlesztett, Riaria nevű alkalmazás segítségével, illetve annak Facebook oldalán keresztül  bárki küldhet bátorító üzenetet a sportolókat. A sportpszichológusok szerint a versenyzők számára extra motivációt jelenthet a biztatás, úgyhogy még értelme is lehet a dolognak, és így végül is bárki részesévé válhat a sikereknek, ráadásul úgy, hogy ehhez nem is kell felkelnie minden reggel ötkor futni, vagy úszni menni.

Az alkalmazás tartalmaz egy ébresztő funkciót, amelynek beállítása után Hajdú B. István sportkommentátor összetéveszthetetlen orgánuma riaszt a megadott időpontban. Emellett a szoftverben található egy eseménynapló is, ahol a felhasználó bejelölheti, hogy pontosan milyen versenyszámok érdeklik, és mikor azok kezdődnek, kap róla értesítést, így nem marad le semmiről.