A YouTube lett az év találmánya

A Time magazin a YouTube videomegosztó oldalt választotta a 2006-os év találmányának. A lap kiemeli, hogy ugyan számos rendkívül izgalmas innovációt hozott az idei esztendő a technika területén, a legnagyobb hatású mindezek közül ez a szájt volt. A fiatal ötletgazdák, Steve Chen, Chad Hurley és Jawed Karim csupán egy olyan weboldalt terveztek létrehozni, amelyen az ismerősök – ahogy a fényképeket a Flickren– a mozgóképeket is megoszthatják egymással. Amikor a pofonegyszerű ötlet alapján egy közösségi oldalt építettek, még maguk sem tudták, nem értették, hogy mit is hoztak létre – érvel az indoklás, amely szerint ők csupán az oldal elindítói voltak, a feltalálók maguk a felhasználók.

A YouTube annak köszönheti óriási sikerét, hogy éppen „három forradalom” találkozott a megszületésekor. Az egyik a videózás forradalma, amely az olcsó kamerák vagy az arra alkalmas mobiltelefonok – és nem mellesleg az egyszerűen használható videoszerkesztő szoftverek – eljövetelét hozta, és ezzel lehetővé tette a mindennapok megörökítését a tömegek számára. A második az a forradalom, amelyet ma Web 2.0-ként szokás emlegetni, és amely az olyan közösségi szájtokban ölt testet, mint a MySpace, a Wikipedia vagy a Digg.

A harmadik pedig az a kulturális forradalom, amely a hagyományos médiával szembeni türelmetlenséget hozta el. „Vége van a felülről lefelé szerveződő kultúrának, amelyben beszélő fejek kanállal töltik a passzív nézőkbe a világ történéseit leíró elméleteket. Az emberek cenzúrázatlan videókat akarnak Irakból, Libanonból és Darfurból, és nem az odaküldött újságíróktól, hanem a katonáktól, akik ott harcolnak, az emberektől, akik ott élnek és ott halnak meg” – lép patetikus magasságokba az oldal érdemeit méltató írás.

Annál, hogy a YouTube az alapítóknak mesés vagyont hozott – amint az ismert, a szájtot a Google 1,65 milliárd dollárért felvásárolta –, jóval fontosabb a felhasználók által önálló életre keltett oldal közösségi és kulturális hatása. A Time szerint a YouTube annak az ígéretnek a beteljesedése, amelyet a Web 1.0 tett 15 évvel ezelőtt. „Ahogy a blog újságírót csinált a hétköznapi emberekből, úgy teszi őket a YouTube sztárokká. A hagyományos média számára nem a féltve őrzött jogvédett anyagok védelme az igazi kihívás, hanem az, hogy kitalálja, mit kell lépni, ha az emberek jobban csinálják” – áll a méltatásban.

Azóta történt

Előzmények