A TDK befejezi a CD-gyártást

A japán TDK tegnap bejelentette, hogy az írható CD-k és DVD-k gyártásának beszüntetését elhatározó korábbi döntésének megfelelően bezárja egyik európai gyártóüzemét. A TDK Recording Media Europe vállalatot május végén számolják fel, a bezárás nagyjából 67,8 millió dollárjába kerül a cégnek. A luxemburgi egység 431 alkalmazottat foglalkoztat.

A gyárbezárással befejeződik a TDK kivonulása a saját gyártású írható CD- és DVD-lemezek piacáról. A vállalat – mely az üzletág átalakítását az idei üzleti évre időzítette – azzal indokolta a visszavonulást, hogy az adathordozó-biznisz az írható lemezek árának meredek zuhanása és a magasabb energiaárak miatt „komoly nehézségekkel” küszködik. A cég az olyan fejlődő szegmensekre koncentrál inkább, mint a szalagos adattárolók és az új generációs Blu-ray optikai lemezek.

A döntés nem jelenti a cég márkanevével ellátott írható lemezek eltűnését a piacól, csupán azt, hogy ezeket a jövőben nem a TDK, hanem partnerei gyártják majd.

  • Kapcsolódó cégek:
  • TDK

Azóta történt

  • Örök élet meg három nap

    A Kodak újfajta, 24 karátos aranybevonatú írható CD-je és DVD-je akár több emberöltőn át is megőrzi a felírt adatokat.

Előzmények