Szégyen: a Szputnyik 1 szerepel a Google főoldalán, az amerikai hősök viszont nem

Hirdetés

A Google-nél már szinte a vállalat alapítása óta szokás az, hogy a keresőoldal logóját bizonyos alkalmakra áttervezik, s az ünnepek, neves napok alkalmával többé-kevésbé szellemes, néha igazán találó grafikai megoldásokkal rázzák fel a szolgáltatást használókat.

Ez önmagában kiváló ötlet, ám most úgy tűnik, nem mindenkinek tetszik ennek gyakorlata, ugyanis a Los Angeles Times vihart kavart cikkében olyan netes szövegeket gyűjtött össze, melyekben – leginkább konzervatív meggyőződésű szerzők – kifogásolják a Google logóváltoztatási koncepcióját. Pontosabban, hiányolják az olyan az olyan ünnepekről való megemlékezéseket, mint a Veteránok Napja vagy a háborúk áldozataira emlékező Memorial Day.

De hogy miképpen lett ez most téma? Hát azért, mert a napokban a világ első műholdjának, a szovjetek által felbocsátott Szputnyik 1 felbocsátásának ötvenedik évfordulóját ünnepelte az egész világ, így a Google is, akik terveztettek erre az alkalomra egy speciális logót. A vád szinte magától értetődő: miképp lehetséges az, hogy egy amerikai vállalat az ősellenség tudományos teljesítményéről tisztelettel emlékezik meg? A blogok írói – akik a fiatalosnak, progresszívnek, liberálisnak és túlzottan intellektuálisnak tartott világvállalatot egyébként sem nagyon kedvelik – Amerika-ellenesnek nyilvánítják a Google lépését.


A Google ilyeneket csinál...

Például Giovanni Gallucci, konzervatív blogger és média-tanácsadó elmondta a Los Angeles Times újságíróinak, hogy olyan volt számára a Google lépese, mint egy hasbarúgás, s nem érti, hogy a cégnél dolgozó fickók miért nem ismerik fel, nemzetük számára mik az érzékeny pontok. De Joseph Farah, a konzervatív irányultságú WorldNetDaily.com szerkesztője is hazafiatlansággal és a kommunisták ünneplésével vádolja a nagyvállalatot. A probléma már nem új keletű, egy erre a célra létrehozott weboldalon már meg is jelentek azok a javaslatok, amelyek a hiányzó ünnepek logóinak terveit mutatják be.

...ilyeneket viszont nem

A Google visszautasította a kritikákat, mondván, hogy ők az igazán népszerű amerikai ünnepekről igen is megemlékeznek (Hálaadás, Halloween, a Függetlenség Napja, Anyák Napja, Újév, Szent Patrick Nap stb.), emellett a tudomány és a kultúra évfordulói az igazán fontosak a számukra – például Sir Arthur Conan Doyle születésnapjáról, a Víz Világnapjáról vagy a Kínai Sárkányhajó Ünnepről sem feledkeztek meg –, s egyébként is jobban kedvelik a vidám évfordulókat, mint a sötét, tragédiákra emlékeztető napokat.

Azóta történt

Előzmények