Nyereség helyett tetemes veszteséggel zárhatja az évet a Nintendo

Hirdetés

A korábban várt közel egymilliárd dolláros üzemi eredmény helyett 336 millió dolláros üzemi veszteségre számít a Nintendo március végéig tartó aktuális pénzügyi évében. A vállalat a viszonylag gyenge japán jenen realizált árfolyamnyereség miatt ennek ellenére összességében mégis pozitív mérleggel zárhatná az évet, viszont különböző adóterhek miatt végül valószínűleg mintegy negyedmilliárd dollár nettó veszteséget lesz kénytelen elkönyvelni.

A Nintendo a második negyedéves eredmények ismertetésekor még rendkívül bizakodó volt, összesen 9 millió Wii U és 18 millió 3DS eladásával számolt, az elmúlt hónapokban megjelenő exkluzív játékok azonban nem tudtak komoly lendületet generálni, az ünnepi időszakban megjelenő PlayStation 4 és Xbox One pedig végzetesnek bizonyult a Nintendo terveire: Előbbiből 4,2 milliót, utóbbiból 3 milliót adtak el mindössze néhány hét alatt. A most kiadott figyelmeztetésben az előrejelzés a Wii U esetében mindössze 2,8 millióra módosult, és a 3DS-nél is már csak 13,5 millióval számolnak.

Azóta történt

Előzmények

  • Veszteségbe húzta a Wii U a Nintendót

    Bár az új konzol eladásai az utóbbi hónapokban látványosan javultak, összességében még mindig gyengén teljesít, és a karácsonyi szezonban már az Xbox One-nal és a PlayStation 4-gyel is meg kell küzdenie.

  • Leállította a Wii U bolti forgalmazását az egyik legnagyobb angol áruház

    Az Asda a kétszeri önkényes árcsökkentéssel sem tudta felpörgetni a keresletet, a jövőben csak online rendeléssel lehet tőlük megvásárolni a Nintendo konzolját.