Elon Musknak sem tetszik az NVIDIA és az Arm üzlete

Nem csak a britek és az EU vizsgálják a felvásárlást, sok nagy cég is ellene van. Elon Musk is ellenzi az üzletet.

Hirdetés

Elon Musk, a Tesla ügyvezetője nemrég jelezte, hogy versenyjogilag igencsak aggályosnak találja az Arm NVIDIA általi felvásárlását.

Minderről a Telegraph számolt be, több forrásra hivatkozva. Nem csak Musk és a Tesla azonban az egyetlen, akiknek nem tetszik az üzlet. A jelentések szerint azon felül, hogy az Amazon és a Samsung régóta kritizálja a megállapodást, az amerikai hatóságoknak sincs igazán ínyére a dolog (a vizsgálatok eredményeit heteken belül megoszthatják), arról pedig régóta hallani, hogy a britek versenyjogi szempontból erősen megkérdőjelezhetőnek tartják az üzletet.

Hamarosan elindul az EU teljes vizsgálata is az ügyben, és az NVIDIA a jövő hónapban kérheti a trösztellenes jóváhagyást, de a hatóságok az előzetes esettanulmányt követően átfogó nyomozást indítanak a jól értesültek szerint.

Azóta történt

Előzmények