Az NSA tényleg mindenütt ott van

A hétvégére is jutott újabb leleplezés: a Der Spiegel online kiadása vasárnap számolt be arról, hogy az Edward Snowdentől a kezükbe került dokumentumok szerint az amerikai hírszerző szolgálat, a National Security Agency (NSA) nemcsak az egyébként az Egyesült Államokkal politikai és katonai szövetségben álló Európai Unió kommunikációját figyelte meg, hanem a ENSZ New York-i központjában is végeztek ilyen tevékenységet.

A dokumentumokban az áll, hogy az NSA 2012 nyarán sikeresen behatolt az ENSZ-központ belső videokonferencia-rendszerébe, feltörték az ott alkalmazott titkosítást, így szabadon monitorozhatták az ott folyó tevékenységet. Az akció indoka állítólag az volt, hogy tudomásukra jutott, hogy a kínaiak igyekeznek illegális módon információkat szerezni, és ennek akartak utánajárni.

A cikk állítása szerint egyébként New Yorkban egyéb követségek, köztük az EU rendszereit is megfigyelték, a követségeket összekötő VPN-hálózatba is beléptek, illetve merevlemezek tartalmát is megszerezték. A Spiegel azt állítja, hogy a bizonyítékok szerint ez csak kis része egy globális megfigyelési programnak (Special Collection Service), melynek keretében világszerte több mint 80 követséget és konzulátust hallgatnak le, illetve szemmel követik a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség bécsi központjának kommunikációját is.

Az egyre terebélyesedő lehallgatási botrány „szaftos” epizódja volt a múlt héten, hogy az NSA ugyan elismerte, hogy alkalmazottaik időnként megsértik az előírásokat, de kijelentették, hogy őket ezekben az esetekben szigorúan megbüntetik – mint például azokat, akik a rendszer képességeit arra használják fel, hogy házastársuk vagy partnerük után kémkedjenek.

Azóta történt

Előzmények

  • Az NSA védi a védhetetlent

    Nagyon úgy tűnik, hogy a hírszerzők törvényesen végzik a tömeges adatgyűjtést, ám úgy, hogy a saját elvárásaik szerint értelmezik a törvényeket.

  • Csúnya és rémisztő fordulat a Snowden-ügyben

    Csak töredékinformációk állnak rendelkezésre, de az biztos, hogy két levelezésszolgáltató is meghátrált a kormányzati nyomás hatására.

  • A hírszerzők saját Google-ja mindent tud

    Újabb, Edward Snowden által megszerzett dokumentumok jelentek meg, és ezek szerint egy program segítségével az elemzők ellenőrizetlenül figyelhetnek meg bárkit.

  • NSA: a szabadság pártján állunk

    A nemzetbiztonsági hivatal vezetője a hackertalálkozón hangsúlyozta, hogy alkotmányosan, átláthatóan és ellenőrzötten folytatják a megfigyelési programokat.