Hirdetés

Nőtt a Pannon GSM bevétele

Hirdetés

Idén a második negyedévben 47,2 milliárd forintra növelte bevételét a Pannon GSM az egy évvel korábbi csaknem 44 milliárdról, így az első fél évben 89,4 milliárd forint bevételhez jutott, míg egy évvel korábban 85,9 milliárd forinthoz – derül ki a társaság pénteken nyilvánosságra hozott adataiból. A Pannon tavalyi bevétele 177,4 milliárd forint volt. A negyedéves és az első félévi árbevételt az előző év megfelelő időszakaival összehasonlítva megfigyelhető növekedés az előfizetéses ügyfelek magasabb számának és az élénkebb forgalomnak köszönhető. E hatások és a piacon érzékelhető folyamatos árverseny következtében az ARPU index csökkent. A Pannon ARPU-ja, vagyis az egy főre jutó átlagos havi bevétel idén a második negyedévben 5116 forint volt, szemben a tavalyi 5128 forinttal, a féléves összehasonlításnál már szembetűnőbb a különbség: tavaly a második fél évben ugyanis még 5038 forint volt az ARPU, idén pedig már csak 4890 forint.

Napon belül közel nyolc százalékkal drágultak pénteken a Pannon-tulajdonos norvég Telenor ASA részvényei, miután a többségi állami tulajdonban lévő távközlési csoport a várakozást meghaladó eredményt jelentett a második negyedévre. A nettó nyereség éves összehasonlításban 19 százalékkal, 2,04 milliárd koronára (256 millió euró) emelkedett, holott az elemzők átlagosan arra számítottak, hogy 1,54 milliárd koronára esik vissza a tavalyi második negyedévi 1,71 milliárdról. Az árbevétel 8,6 százalékkal, 16,5 milliárd koronára nőtt – ez szintén jobb a 16,1 milliárdos konszenzusnál – elsősorban a tíznél több külföldi mobilszolgáltató leányvállalatnak köszönhetően. A norvégiai mobilüzletág forgalma csak 3,2 százalékkal, 3,05 milliárd koronára bővült. A nyereség javulásában nagy szerepet játszott az, hogy a Telenor pénzügyi költségei 28 millió koronára csökkentek az egy évvel korábbi 297 millióról.

A cég EBITDA-ja némileg visszaesett a második negyedévben, 15,4 milliárd forint volt a tavalyi 16,8 milliárd után. (Az első fél évben 30,7 milliárd forint, míg 2004-ben 33,5 milliárd forint volt).

Az EBITDA elsősorban a más hálózatokba irányuló forgalom bővülése miatt maradt el az előző évi szinttől, s emellett a működési költségek – azon belül is a kereskedői jutalékok és a reklámkiadások – is emelkedtek. A költségnövekedés mértéke azonban kisebb volt az éves inflációs rátánál – tette hozzá a cég.

A Pannon GSM nettó alapon számítva jelentős mértékben növelte ügyfelei számát. Ennek eredményeképpen piaci részesedése elérte a 34,4 százalékot, ami enyhe emelkedést jelent 2005 első negyedévéhez képest. Az előző év második negyedévéhez viszonyítva a vállalat 236 ezer új előfizetőt szerzett és 0,1 százalékponttal bővítette piaci részesedését.

Azóta történt

Előzmények