Norvégia kóstolgatja az Apple-t

A norvég fogyasztóvédelmi ombudsman tegnap eljárást kezdeményezett a helyi gazdasági versenyhivatalnál az Apple ellen, hogy rákényszerítse a kaliforniai vállalatot és annak internetes médiaboltját, az iTunest egy olyan zeneformátum használatára, amely nemcsak az iPoddal, hanem más gyártók lejátszóival is kompatibilis. Norvégia már két éve kampányol ezért az ügyért, melyet támogat Finnország, Dánia, Franciaország, Németország és Hollandia is.

Hirdetés

A fogyasztói jogok biztosa, Bjørn Erik Thon az AP-nek elmondta: a skandináv országok illetékeseivel két hete egyeztettek a kérdésről, és úgy döntöttek, hogy Norvégia fogja lefolytatni a „teszteljárást”, amely aztán precedenst teremthet a többi európai ország számára. „Nemzetközi következményei lehetnek ennek” – mondta a hírügynökségnek.

Thon elmondása szerint az Apple-nek november 3-ig kell válaszolnia a kifogásokra, a versenyhivatal pedig ezt követően dönt, várhatóan a jövő év elején. „A vásárló joga, hogy olyan készüléken tárolhassa és játszhassa le az interneten vett és onnan letöltött digitális tartalmakat, amilyenen csak akarja. Az iTunesszal ez lehetetlen, vagy legalábbis nem egyszerű, és ezzel a bolt megsérti a norvég törvényeket” – mondta.

A vita hátterében az áll, hogy az iTuneson elérhető dalok java része egyedi, az Apple által kifejlesztett másolásvédelemmel (FairPlay) van ellátva. Mivel a vállalat ezt más gyártóknak nem licencelte, viszont a feltörését vagy megkerülését tiltja, elméletben az Apple-készülékekhez köti a számokat, ezzel pedig korlátozza a vásárlók jogait. Jó iránynak tartotta a norvég fogyasztóvédelmi ombudsman az elmozdulást a DRM-mentes zenék értékesítése felé, de az ilyen formátumú anyagokból még mindig nincs sok az iTuneson (egyelőre csak az EMI és több független kiadó zenéi vásárolhatók meg másolásvédelem nélkül). Thon elmondása szerint az Apple februárban a DRM-mentes kínálat bővítését ígérte, de fejlemény eddig nem történt – sőt az elmúlt két évben sem sok –, ezért döntött az eljárás megindítása mellett.

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények