Nőnapi ajándék a Microsoft Magyarországtól

Neelie Kroes, az Európai Bizottság alelnökének védnöksége alatt szervezett konferenciát a nők tudományban és műszaki életben betöltött szerepéről és helyzetéről az Európai Bizottság a Magyar Tudományos Akadémiával, a Nemzeti Innovációs Hivatallal és a European Center for Women and Technology civil szervezettel együttműködésben.

Hirdetés

A Nemzetközi Nőnap alkalmából március 7-8-án tartott Women in Science, Innovation and Technology in the Digital Age néven futó konferencia egyik fő témája a nőknek a technológia, innováció és tudomány világában betöltött szerepe volt. A nemzetközi és hazai statisztikák azt mutatják, hogy egyre kevesebb nő választ magának mérnöki, informatikai vagy műszaki tudományos pályát, és arányuk ezeken a területeken már olyannyira alacsony lett, amely aggodalommal töltheti el nemcsak a kormányzatokat, hanem az iparág kisebb és nagyobb szereplőit is.

A konferencia egyik kiállító partnereként a Microsoft bemutatta DigiGirlz programját, amelynek keretében a szoftvercég munkatársai középiskolás lányokkal ismertetik meg az informatika világát, illetve azt, hogy milyen karrierlehetőségek várnak rájuk, amennyiben ezt a pályát választják. A programba számos módon lehet bekapcsolódni: ingyenes és mindenki számára nyitott online kurzusokkal, DigiGirlz-rendezvényeken való részvétellel, illetve akár a DigiGirlz High Tech táborban eltöltött napokkal. A kezdetben csak az Egyesült Államokban futó kezdeményezés ma már a világ számos országában érhető el. DigiGirlz-napokat Finnországtól Spanyolországig és Brazíliától Ausztráliáig szerveznek a Microsoft helyi szervezetei, sőt idén már Dániában és Kínában is lesz High Tech tábor.

A nőknek a munkaerőpiacon betöltött fontos szerepére utalva a Microsoft Magyarország március 21-én egy exkluzív programsorozatot indít Opening Windows néven, melynek célja, hogy tehetséges nőknek adjon teret és inspirációt szakmai és személyes sikereik elősegítéséhez. Az első rendezvény mottója Siker, mely inspirál – női sikerek lesz, ahol a meghívott női előadók az élet különböző területein elért sikereikről és az oda vezető útról osztják meg tapasztalataikat.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények