Hirdetés

Káosz van, de az NMHH azt mondja: ne aggódjanak az előfizetők!

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) ma délután végre megszólalt – ez elvárható is volt tőlük, látva a Telenor ügyfélszolgálatain kialakult káoszt, a rendszer többszörös összeomlását, és azt a zavarodottságot, melyet a különféle sajtótudósítások és a fórumokon terjedő hírek okoztak a felhasználók körében.

Az NMHH közleménye megnyugtatónak szánt módon közli, hogy ugyan eltérő határidőkig és többféle módon, de még jó ideig nyilatkozhatnak a feltöltőkártyás, illetve a számlás mobilos ügyfelek a július 1-jei díjváltozások kapcsán.

Hirdetés

Lehetőségek

Az NMHH közli, hogy az ügyfélszolgálatok leterheltsége esetén postai úton is nyilatkozhatnak azok az ügyfelek, akik nem kívánják elfogadni a Telekom, illetve a Telenor által július 1-jétől tervezett kétoldalú szerződésmódosítási ajánlatot. Az ajánlat elutasítására a jogszabályok szerint alapesetben 15 nap áll rendelkezésre, de a feltöltőkártyás előfizetésekre speciális szabályok vonatkoznak (lásd alább).

Az NMHH leszögezi, hogy az előfizetők tértivevényes postai úton megtett nyilatkozata is a jogszabályoknak megfelelő mód arra, hogy jelezzék: nem fogadják el mobilszolgáltatójuk július 1-jétől tervezett kétoldalú szerződésmódosítási ajánlatát. A fogyasztók a módosítással kapcsolatos lehetőségekről és a módosítás menetéről részletesen a szolgáltatók tájékoztatásából, illetve az ügyfélszolgálaton értesülhetnek, és ha az ügyfél a módosítást nem kívánja elfogadni, akkor azt célszerű a szolgáltató tájékoztatásában szereplő módon és határidőig jeleznie szolgáltatójánál, annak ügyfélszolgálatánál.

Kicsike ellentmondás

Az NMHH szerint az előfizetők számára a jogszabályok az ajánlat kézhezvételétől számított 15 napot biztosítanak ahhoz, hogy nyilatkozzanak, ha el kívánják utasítani az ajánlatot, de a szolgáltatók vállalásai ennél hosszabb időtartamra is vonatkozhatnak.

Ez utóbbi vállalás eredménye, hogy a szolgáltatók a következőkben említett kiegészített értesítést követően, de az ajánlat első elküldésétől számított 15 nap eltelte után, ismételten lehetőséget biztosítottak ügyfeleiknek a kétoldalú szerződésmódosítási ajánlat elutasítására – írja az NMHH. A Telenor június 24-én küldte ki a szerződésmódosítási ajánlatról szóló kiegészített értesítéseket, a Telekom július 1-je után kezdi meg az értesítések kiküldését. [Ezek szerint – vagyis az NMHH szerint – az, hogy a Telenornál ma volt az utolsó nap, és ezért vezették be a „visszahívjuk” opciót, az kamu a szolgáltató részéről, vagy egyszerű rémhír, ami pánikot okozott az ügyfelek körében – a szerk.]

A kártyás előfizetői szerződésekre speciális szabályok vonatkoznak – írja a közlemény. A jogszabályok szerint ugyanis minden egyes egyenlegfeltöltés egy-egy új szerződés megkötésének minősül, bár az előfizető megtartja a régi számát és továbbviszi a meglévő pozitív egyenlegét. Így ha az egyenleg feltöltése július 1-je után történik meg, abban az esetben – az ilyen módon a feltöltéssel már újonnan létrejött szerződés szerint – az akkor hatályos díjakkal zajlik a számlázás. Tehát a régi szerződéssel kapcsolatos módosításról szóló nyilatkozat addig tehető meg, amíg az előfizető a megváltozott feltételek ismeretében nem kezdi meg a szolgáltatás további igénybevételét – például hívást indít –, de legkésőbb az értesítésben megjelölt időpontig. Kártyás előfizetés esetén az egyenlegfeltöltéssel létrejött új kártyás előfizetői szerződésre a feltöltés idején hatályos Általános Szerződési Feltételek díjszabása érvényesül.

Azóta történt

Előzmények