Optikai internet: indulhat a verseny

Két olyan új határozatot adott ki az Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), amely a széles sávú vezetékes kiskereskedelmi piachoz kapcsolódó nagykereskedelmi piacokat szabályozza. A most közzétett előírások fontos újdonsága, hogy megteremti a feltételeket ahhoz, hogy az alternatív távközlési szolgáltatók meghatározott feltételek mellett hozzáférjenek – a papíron számukra már eddig is elérhető réz telefonhálózatokon túl – az egykori monopolszolgáltatók új generációs, optikai hálózati infrastruktúrájához is.

Az új szabályozás az alternatívok meglévő versenyhátrányának kompenzálását célozza. Az egykori távközlési monopóliumok infrastruktúráját megöröklő vállalatok – a Magyar Telekom, az Invitel és a monori körzetben a UPC – ugyanis e „készen kapott” alépítmény-hálózatnak köszönhetően jelentősen olcsóbban tudnak egy optikai fejlesztést levezényelni, mint kisebb versenytársaik. (E problémát Alternatívok nélkül nincs verseny című korábbi interjúnkban részletesen bemutattuk.) A hatóság ezért a piaci verseny élénkítésében bízva pozitív diszkriminációval segíti az alternatív szolgáltatókat.

Az egyik határozat az FTTH-, azaz az előfizetői pontokig kihúzott optikai hálózatok esetében az előfizetői hurok, illetve az alépítmény-hálózat szabályozott átengedésére, a másik pedig optikai internetcsomagok nagykereskedelmi értékesítésére kötelezi a nagyokat. Ez a hatóság szándéka szerint azt eredményezi, hogy több szolgáltató kínál majd optikai hozzáférést, azaz bővül a kínálat, ami pedig az árak csökkenését hozhatja.

Ám az, hogy ez valóban így lesz-e, attól függ, hogy a három nagy szolgáltató milyen referenciaajánlatokkal áll elő, az ördög ugyanis a részletekben rejlik – intett óvatosságra lapunk egyik iparági forrása. A referenciaajánlatokat a cégeknek 60 napon belül kell benyújtania az NMHH-hoz.

A szabályozás több, az alternatívok panaszai nyomán bevezetett újítást tartalmaz. Például megköveteli az inkumbensektől hálózataik pontos paramétereinek megosztását és az adatok folyamatos karbantartását: mivel ezeket az információkat korábban sem a hatóság, sem a versenytársak nem ismerték, ellenőrizhetetlen volt, hogy a cég megalapozottan utasított-e el egy hozzáférési kérelmet műszaki okokra, kapacitáshiányra hivatkozva.

Jelenleg Magyarországon egyedül a Magyar Telekom rendelkezik kiterjedt FTTH-hálózattal, őket érinti legérzékenyebben a szabályozás. A vállalat 2008-ban kezdett vezetékes internetes infrastruktúrájának grandiózus fejlesztésébe. Az akkor 40 milliárd forintosra taksált beruházás eredeti célja az volt, hogy 2013 végére több mint 700 ezer háztartásba vigye el az FTTH üvegszálas hálózatot, de a fejlesztés lendülete az elmúlt időszakban alábbhagyott. A rivális Invitel egyelőre csupán néhány elszigetelt, városrészeket, lakóparkokat érintő optikai beruházást hajtott végre.

Az NMHH az új határozatokkal a hazai szabályozást az Európai Bizottság e területre vonatkozó, tavaly ősszel elfogadott javaslatának megfelelően korszerűsítette.

Azóta történt

Előzmények